Mitől leszek sikeres 2013-ban?

Célkitűzés tudatosan 

„- Kíváncsi vagyok, mit lehet elérni 1 óra alatt. Annyit hallottam már a coachingról, gondoltam kipróbálom. 
– Ezért jelentkeztél a célkitűző coachingra? 
– Igen. Vezető vagyok, fontos a tudatosság. Hogyan várjam el a csapattól a céltudatos munkát, ha nekem sem teljesen tiszták a céljaim? A helyzet idén talán még bonyolultabb, szeretném átgondolni és magammal tisztában lenni.   
– Értem. Kezdjünk bele!”

Célkitűzés professzionális segítséggel – ezt ajánljuk fel a Coaching Határok Nélkül akciójának tagjaként. 1 órás díjmentes coaching – vezetőket így segítjük abban, hogy céltudatosan indítsák az évüket. Január 15-től február 10-ig lehet jelentkezni az akcióban részt vevő 10 coach egyikénél.

A fenti beszélgetés 2013. január 25-én, péntek délután zajlott le az egyik jelentkezővel. A hete lezárásaként jött el hozzánk. Egy nemzetközi cég magyarországi csapatának kontrolling- és idéntől HR-vezetője is. Ültünk, teáztunk és a lassan sötétedő külvilágot elfeledve kezdtünk dolgozni. Igen, dolgozni, mert az éves céljainkat megfogalmazni igazi értékteremtő tevékenység. Hol színes képekkel, hol elgondolkodó beszélgetéssel, hol strukturáló jegyzeteléssel kezdjük kitisztázni a jelent és felvázolni a jövőt. Hogyan látja magát a cégben? Mit szeretne elérni? Milyen erőtérben mozog, min tud változtatni és min nem? Kérdések, történetek, rajzok, gondolatok alakultak átlátható célokká irodánk bárpultjánál ülve.

Endrei-Kiss Judit kolléganőm cikke érzékletesen mutatja be a vágytól a megvalósításig vezető rögös út főbb szakaszait. Ebben a célkitűzés 3 legfontosabb lépése, amit az 1 óra alatt mi is végig jártunk:

  1. Válaszd ki azt a legfontosabb területet (maximum 2 nagyobbat egy évre), amiben változni szeretnél!
  2. Találd meg a választ arra, hogy MIÉRT akarsz változni!
  3. Képzeld el magad az új szokásoddal!

„- Most az 1 óra végén mit mondasz, mit értünk el? 
– Egy független, de intenzíven figyelő embernek elmondhattam a helyzetemet, aki visszakérdezett, értelmezett – ez már jót tett. Elképzeltem, mit szeretnék elérni év végére és ezeket látom magam előtt leírva. A struktúra, az átláthatóság sokat segít. Mennyire vagyok magabiztos az egyes célokkal kapcsolatban? Fontos volt, hogy végig gondoltuk. Látom, hogy van, ami rajtam múlik leginkább. Azt is jó látni, hogy van olyan cél, ami most még szinte elérhetetlen. Köszönöm!”

Mitől leszek sikeres 2013-ban? Read More »

Tényleg legyünk mindig boldogok?

„Légy boldog!” – „Boldogság 7 lépésben.” „A boldogság csak rajtad múlik!” – olvashatjuk nap, mint nap a bejegyzéseket. De tényleg? Nekünk mindig boldognak kell lennünk?

A boldogság fontos céljaink elérésére vezérel, erőt ad az akadályok leküzdésére, óv a stressztől, fizikai és mentális egészségünket védi, összekapcsol másokkal. De vajon minden helyzetünket a boldogság fogja megoldani? Érzelmeink abban segítenek bennünket, hogy a környezethez igazodjunk, az aktuális kérdésekre, kihívásokra és lehetőségre megfelelő válaszokat adjunk. 4 alap, ún. autentikus érzelmet különböztetünk meg. Ezek a boldogság, félelem, a szomorúság és a düh. 

A félelem energiákat mobilizál: jelzi, hogy a jövőben veszély van, beindítja a szervezetünk megküzdési stratégiáit.

Dühünk a jelen problémájáról szól. Azt élem meg, hogy határaim, értékeim, a számomra fontos dolgok sérülnek.

Szomorúságunk a veszteségről szól. Szomorúságunkkal segítjük magunkat, hogy egy múltbéli fájdalmas eseményen túljussunk. Segít a lezárásban.

Az öröm támogat minket céljaink elérésében, eredményeink megtartásában és nyitottá tesz a kapcsolatokra, együttműködésekre. Örömünk ugyanakkor azt is jelzi nekünk, hogy végre pihenhetünk: elértünk valamit, itt az ideje a megpihenésnek.

Érzelmeink segítenek minket, hogy az adott helyzetben, az itt és most-ban megfelelően cselekedjünk és gondolkozzunk. Minden érzelemnek megvan a szerepe. Nem szabad felülírni semelyiket és nem kell magunkat törni az örök boldogságért. Mert az ebben a formában nem igaz.

Tényleg legyünk mindig boldogok? Read More »

Komfort zónán túl

Gyerekkoromban annyit hallgattam a Beethoven szimfóniákat, hogy kétségem sem volt afelől, hogy bizony én is el tudnám bármelyiket vezényelni. Finom kézmozdulatok, tökéletes intések, nagy gyorsítások, forték és crescendok, tökéletesen összecsiszolt zenekar.

Aztán a 40 éves szülinapomon szembe jött velem a gyerekkori álmom: karácsonykor nagyközönség előtt vezényelhetek. Ugorjunk egy kicsit, ott lett érdekesebb.

3 nap volt hátra a koncertig. Már csak három. Szerdán este még egy próba, ahol végre egyben láthattam a teljes zenekart, az énekest, a vokált és az énekkart. Először és utoljára a nagy koncert előtt. Szerda este kezdődött. Egyszerűen azt gondoltam: itt a vég. Szemeim előtt a finom kézmozdulatok és tökéletes intések helyett egy esetlen, bakugrásokkal közlekedő, béna, a zenekart sem észlelő figura billegett. Utolsó kísérlet képen megírtam a kedves oktatómnak, Zolinak, hogy – bár még alszom a döntésre egyet – erősen gondolkodom, hogy lemondom a koncerten való fellépésemet és átteszem valamikor későbbre. Akkor legalább tudok még gyakorolni.

Másnap reggel Zoli hívott: „Mész te a fenébe! Az utolsó időszakban nem szabad feladni! Meglátod mennybe mész. Hidd el, én is mindig izgulok a fellépések előtt…” És akkor ott nem tudtam már azt mondani, hogy nem. Úgyhogy nagy lélegzet és csütörtök, péntek, szombat őrületes gyakorlásba kezdtem. Vezényletem a fürdőben (ott ugye magamra zárhatom az ajtót, na meg tükör is van. Ha ugye mégis nagyon béna lennék), vezényeltem a WC-n, álmomból felébredve is a taktust ütöttem. Vezényeltem, énekeltem, taktust ütöttem. És közben úgy, de úgy izgultam, mint soha életemben. Már-már bénítóan.

Ha most beleguglizol a nagyvilágba és rákeresel a „komfort zónán kívül” szóösszetételre, őrületes okosságokat találsz. „Nézz szembe a félelmeddel! Ne várj tőle eredményt! Élvezd az ismeretlent! Légy magabiztos! Ismételj pozitív állításokat magadról és az eseményről! –mindezt persze jelen időben”. Meg kell mondanom, hogy mindezek SEMMIT sem segítettek. Nagy, üres szónoklatoknak és buzzwordök-nek tűntek. Nézzek szembe a félelmekkel? Hát nem érzek semmi mást?! Élvezzem? Remélem, majd lesz ilyen pillanat is… Légy magabiztos! Tényleg? Pont akkor, amikor kiderül, hogy semmit sem tudok? És még beszéljek magamban?

Jó öreg, sokszor bevált technikámhoz folyamodtam. Felhívtam barátokat, eljátszottam az esetlenségemmel, vicceltem, kínomban röhögtem (magamon) és persze gyakoroltam. Semmi más nem segített, csak az aktív hallgatás. Egyszerűen csak az kellett, hogy halljanak meg, hallják mások is a félelmemet. Nem kellettek okosságok, nem kellettek bölcs mondatok. Kapcsolatok, társak és figyelemmel hallgatók kellettek. Szombaton pedig a koncerten tényleg Mennybe mentem.

Komfort zónán túl Read More »

Pezsgő mellé

…alapelvek 2013-ra és még tovább. Egyre gyorsabban és egyre kevesebb információk alapján döntünk nap mint nap. Szükségünk van az alapelvekre. Emberként, vezetőként magunk és a csapatunk számára egyaránt. Ezek segítenek az elágazásoknál következetes döntéseket hozni. Ettől lesz az utunk igazán a miénk. Egyedi és mások számára is felismerhető, követhető.

Az év utolsó napján megtisztelő, ha valaki az Ascon oldalán tölti a szabadidejét. Mi is sokat tanulunk azoktól, akik nap, mint nap harcolnak a „millió dolláros” piacokon, ezért megosztunk itt pár gondolatot, amelyekkel – cégvezetőként, tanácsadóként – mi magunk is azonosulni tudunk.

Új év új lehetőségek, használjuk őket bátran! Az alábbi alapelvek legyenek iránymutatók és ösztönözzenek bennünket sajátjaid megalkotására.

Ari Emanuel ellentmondásos, de meghatározó menedzseralakja Hollywoodnak. Ő a következő hat pontot tartja szem előtt saját cégének vezetésénél:

  1. Vedd magad körül nálad okosabb emberekkel – és ne állj az útjukba.
  2. Az üzletben az egyetlen állandóság a változás. Barátkozz meg vele.
  3. Hibázz gyakran, tanulj belőlük gyorsan.
  4. A túlzsúfolt naptár korlátolttá tesz – hagyj teret a spontenaitásnak.
  5. Csak 1 életed van – mindent így számolj.
  6. A jó ötletek, csakis a jó ötletek megvalósítása vezéreljen.

Számadás és főleg előrenézés – igen, az év utolsó napja mindkettőre alkalmas. 2012-es záróblogunkban bíztatunk: ülj le egy nyugodt helyre. Kanapé, dolgozószoba vagy kád… és adj magadnak fél órát ezekről gondolkodni.

Pezsgő mellé Read More »

Mentoring

Vállalati PR-fogás vagy a munkatársi fejlesztés csodafegyvere? – a mentorálás szerepe a sikerben.

Késő őszi reggel, Graphisoft park, Microsoft irodaház, péntek reggel 8 óra – és nők, nők, nők mindenütt. Kávéillat, vidám beszélgetésfoszlányok, csengő nevetések, színes ruhák: elkezdődött az Opening Windows 5. találkozója.

A 2011-ben indult Microsoft Opening Windows. A Női Üzleti Reggeli elsősorban az IT-világban dolgozó nők számára szervezett rendezvénysorozat. 2012. november 30-án a „Mentorálás szerepe a sikerben” témát járta körül. A programra rekordszámú, közel nyolcvan érdeklődő jött el, nem csak IT-ból, hanem kereskedelem, tanácsadás, jog, pénzügy területéről is. Ez már sejtette, hogy jól eltalált témával készültek szervezők, a Microsoft Magyarország HR-es munkatársai.

A nap kezdéseként Malek Miklós üzleti életben is jól használható X-faktoros tapasztalatait hallgattuk meg egy őszinte és vidám előadás keretében; majd gyakorló mentorok és mentoráltak mondták el tapasztalataikat a hallgatóságnak; végül a résztvevők pörgős workshopokon gondoltak közösen a mentorálás különböző kérdéseit. A feszes ritmusú programot jó hangulatú, beszélgetős szünetek tették még élvezetesebbé.

 

Te is voltál már mentor?

Bennünket, jelen levő nőket két dolog biztosan összekötött. Egyrészt: mindannyian voltunk már mentoráltak. Mindannyiunknak volt olyan tapasztalt, az életútban előrébb járó segítője, aki önzetlenül támogatta fejlődésünket. A szüleink, példaképeink, emlékezetes tanáraink; egy tapasztaltabb munkatársunk vagy jó vezetőnk – meghatározó emberei életünk egy-egy részének. A másik fele is igaz: mindannyian voltunk már mentorok. Igen, felnőttlétünkre szinte biztosan fejlesztő hatást gyakoroltunk velünk kapcsolatba kerülő emberekre. Egy rokon, egy munkatárs, a szomszéd kislány, barátnő… nem, nem vagyunk nyom nélküliek, még ha ezeknek a hatásoknak nem is vagyunk tudatában.

 

Miért érdemes mentorálni?

A feszes ritmusú, jó hangulat, jól szervezett program fő tanulsága talán ebben foglalható össze: A mentorálásban mindkét fél fejlődik. Próbáld ki magad – és megtanulhatod a támogatás adását és elfogadását is. Mindkettőre szükségünk van vezetőként, karrierjét megélő emberként, anyaként, nőként. Megtanulni a tapasztalatot önzetlenül, a másikra odafigyelve megadni – és megtanulni más tapasztalatát tisztelettel és bizalommal beépíteni magamba. Ez a folyamat sok energiát igényel – és még több energiát hoz létre.

 

Amitől nem megy könnyen

Persze a hétköznapokban ott vannak a kétségek, a rossz tapasztalatok. „Minek külön nevet adni annak, ami amúgy is működik? Nem is tudnak másképp beilleszkedni a fiatal vagy új munkatársak, minthogy segítjük őket, megosztjuk a tapasztalatokat. Ezt külön névvel illetni… ez nem csak a vezetők vagy tanácsadók által gyártott mesterséges szóhasználat?” Jogos kérdés. Ahogy az egyik workshopon megfogalmazódott, sok cég csak “PR-mentoringot” üzemeltet. Hivatalosan benne van a céges elvárásokban, mert egy modern cégben kötelező „egymás fejlődését a legkorszerűbb és személyre szabott eszközökkel támogatni” etc. Valódi elköteleződés nélkül az egész csak egy letudandó; izzadságszagú, sőt demotiváló beszélgetéssé silányul. Mint amikor frissen főzött zamatos valódi kávé helyett kihűlt gépi löttyöt kap az ember. Felmerült az is, hogy kell-e külön név akkor, amikor a cég még átlátja önmagát és tényleg magától kiválasztódnak ezek a fejlesztési kapcsolatok? Mikor kell „név a gyereknek”? Ha belekezdünk, akkor mik legyenek az első lépések? Hogyan tudjuk a megfelelő kapcsolatokat kialakítani? És hogyan tudunk a mentoroknak segíteni feltöltődni? Kérdések sokasága és a beszélgetések intenzitása mutatta, hogy mindenki megérezte: igen, mentorálni fontos és jó – akár így nevezzük, akár „csak” csináljuk.

 

5+1 tanulság a jó mentoringhoz

Résztvevőként és az egyik workshop vezetőjeként öt fő gondolatot raktam el a hallottak alapján a napról:

  1. A mentorálás jó terep a fejlesztő vezetővé válás útján. Sokan a coachinggal kezdik, ami már egy mélyebb műfaj. A jó mentorrá válás legyen az első lépés!
  2. A mentorálás strukturálja a tapasztalatunkat, növeli a másokra való odafigyelésünket és formálja szakmai identitásunkat.
  3. Mentoráltként megtanulunk karakteres célokat kialakítani és ezekért minden nap tenni valamit. Megtanulunk úgy tanulni mástól, hogy közben kapcsolatunk partneri marad vagy azzá válik.
  4. A mentor választásánál hallgassunk az eszünkre. A mentor legyen etalon a fejlődésünk számunkra fontos területen.
  5. A mentor választásánál hallgassunk az ösztöneinkre is. Lássuk egymásban a lehetőséget, hogy létrejön közöttünk a fejlődéshez szükséges bizalom.

+1: A mentorálást sokszor a HR kezdeményezi – de a sikere a vezetői példamutatáson múlik. Először a felsővezetőket tegyük gyakorló, elkötelezett mentorrá. Utána már terjedni fog szinte magától.

Mentoring Read More »

Mondd, te is az extrémek közé tartozol?

„Figyelj, én megtanultam, hogy keveset igyak napközben, mert a sok telko között nem tudok kijutni a WC-re” – mondta egy tréning résztvevőnk. Sajnos nincs egyedül ezzel az őrült megoldással.

2006-ban a Harvard Business Review-ban megjelent egy kutatás” Extrém munkák: A 70 órás munkahét veszélyes csábítása” címmel. Nézzük, kik tartoznak az extrém kategóriába!

Dolgozol heti 60 órát? A jól fizetettek közé tartozol? Igaz-e rád legalább 5 az alábbi jellemzők közül?

  • Kiszámíthatatlan munkamennyiség
  • Gyors ütemű munkavégzés szoros határidők mellett
  • Rendkívüli mértékű felelősségvállalás, ami több munkakörrel is felér
  • Munkához kötődő események munkaidőn túl
  • Ügyfelek számára elérhetőség 7/24 időben
  • Profit és veszteség feletti felelősség
  • Mentorálás és felvétel feletti felelősség
  • Számos utazás
  • Nagyszámú közvetlen beosztott
  • Munkahelyen való jelenlét legalább napi 10 órában

A kutatás érdekes eredményre jutott: ahelyett, hogy ezek a munkavállalók a kiégésről és fásultságról panaszkodnának, úgy nyilatkoztak, hogy imádják munkájukat (66%), sokkal inkább élik meg munkahelyüktől a megerősítést, mintsem a kiszipolyozást. A legtöbben azt mondták, hogy a munka kihívó, serkentőleg hat és ad egy kellemes adrenalin fröccsöt is a mindennapokra.

 

Mi lehet itt akkor a hátulütő?

Férfiak 66%-a, a nők 77%-a ugyanakkor azt állítja, hogy egy ilyen extrém munka mellett az életük más, fontos dimenziói elsikkadnak. A férfiak 65%-a, a nők 33%-a jelezte, hogy gyermekükkel való kapcsolatuk bizony megsínyli ezt az életstílust és a megkérdezettek 46%-a állította, hogy partnerükkel való kapcsolatuk is áldozata ennek a munkastílusnak. Több, mint 2/3-a a megkérdezetteknek állítja, hogy egészségesebben élnének, ha kevésbé extrémen dolgoznának és minden második ember állítja, hogy szexuális élete is minőségibb lenne, ha máshogy élne. Az extrém munkaköröket betöltők 42%-a kevesebb szabadságot vesz ki, mint ami járna neki és több, mint a megkérdezettek fele jelezte, hogy gyakran kell nyaralásukat hivatalos ügyek miatt megszakítania. Ezek itt mind statisztikák. Érdekes adatok- mondhatjuk. De vajon hogyan élnek, milyen történetekkel és milyen forgatókönyvekkel bizonyítják nap, mint nap ezek a vezetők saját életüket? Milyen okokat, indokokat kell felhozni saját magunknak mind ahhoz, hogy legmélyebb értékeinkkel ellentétben éljük mindennapjainkat? 

Amikor hosszú évek múlva visszanézünk és látjuk a széteső családunkat, a szülő nélkül felnővő gyerekeket, az életünkből csendben távozó szüleinket, akkor vajon mondjuk-e, hogy mindezek ellenére megérte így élnünk? Gyártjuk-e még magunkat azokat az indokokat, hogy máshogy nem lehet?

Mindig van máshogy. Érdemes megkeresni, még mielőtt nagyon fáj.

Mondd, te is az extrémek közé tartozol? Read More »

Határ a csillagos ég

A támogató közeg ereje, avagy kultúr-kóstoló egy angliai iskolai évből

„Ha egy kultúrából egyszer kicsit hosszabb időre kilépsz, (…) egy új nézőpontot nyersz. Elkezded a saját kultúrádat, a saját viszonyaidat ehhez a kultúrához képest kívülről szemlélni. Olyan nézeteket látsz, amelyet csak kívülről lehet konstruálni. Ez nem bűn, eltévelyedés, hanem csupán a nézőpontváltozás következménye.” – Csányi Vilmos

Pontosan egy éve, nagy izgalmak közepette indultunk az egyéves kalandra. Kilépni a megszokottból, eljönni a családtól, a barátoktól, belecsöppeni valami teljesen újba, ráadásul alig értve a nyelvet – nem könnyű. Gyerekfejjel talán még annál is nehezebb. Vagyis pontosítok: csak az eleje…

A fogadókészség, a kedves és megnyugtató szavak, az udvariasság, amit kezdetektől megtapasztaltunk, mind arról szóltak, hogy: „gyere, segítünk, menni fog!” És tényleg ment. Eleinte küzdelmesen, majd szépen lassan élvezetesen. A búcsú már könnyek között zajlott, mert megszerették az iskolát, a barátokat, az iskola hangulatát, a tanulás könnyedségét. Lányaink el is döntötték, hogy a gyereküket itt fogják iskolába íratni, mi több, Lili lányunk elhatározta, hogy jól fizetett tanárnő lesz. Az órai anyagokat rendületlenül gyártja, a számítógépen rendre ott sorakoznak a tananyagok, az órarendek és az órai ppt-k.

Az ember nem bújik ki a bőréből. Mindenféle szerepben kísértem a gyerekek beilleszkedését és hol ügyesen, hol ügyetlenül álltam mellettük: voltam a félelmek talaján gondoskodó anya, türelmét vesztett tüzet okádó sárkány, remélem, hogy elégszer partnerük, no meg az iskolai futóversenyen újra óvodás. És persze elmaradhatatlanul szervezetfejlesztő is. Rengeteg élményünkből csokorba szedve álljanak itt azok az iskolás üzenetek és tapasztalások, amelyek erős kultúraformáló hatással bírtak, és amelyek segítették a gyerekeink beilleszkedését és tanulását.

 

SuperSlip királynő, avagy SuperStudent minden nap

Pozitív visszajelzésben és megerősítésben nem volt hiány, kaptunk itt bőven. A középiskolában egy-egy magas színvonalú órai teljesítményre, házi feladatra, hozzászólalásra, segítségnyújtásra lehetett ilyen kártyát gyűjteni. Nem járt érte magasabb osztályzat, vagy extra dicséret, de az osztály megtapsolta és megünnepelte a legtöbb kártyát begyűjtőket. Inspiráló volt.

Az iskolakezdést követő 3. hónapban egyik pénteken megcsörrent a telefonom. Lili osztályfőnöke/mentora telefonált: csak annyit akart jelezni felénk, hogy Lili napról-napra ügyesebb, magabiztosabb és nagyon okos. Gratulál a családnak és jó hétvégét szeretne nekünk kívánni. A telefonbeszélgetés után fapofával odaálltam Lilus elé és megmondtam, hogy telefonált nekem az osztályfőnöke. Halálra vált arccal állt ott… jesszus, mi történhetett… Micsoda öröm volt, amikor megmondtam, hogy „csak” azért telefonált az osztályfőnök, hogy elmondja mennyire klassz csaj vagy és gratulál a munkádhoz.

Minden terv befejeztével hivatalos papírt is kaptunk a postán, miután a bizonyítványt hazahozta Lili. Ebben a levélben az állt, hogy szorgalmasan tanuló lányunk rendkívül szép eredményeket ért el, amelyhez gratulálnak és hogy „reméljük, hogy büszkék Lilire”.

Míra és Ármin tavaszra az assembly-k (iskolagyűlés a gyerekek és tanárok részvételével) mindennapos szereplőivé váltak. Addigra ugyanis olyan villámsebességgel versenyeztek matematikában a világ minden tájáról bejelentkező tizenévesekkel az interneten, hogy ezres pontszámokat arattak, jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy iskolájuk előkelő helyezett lett a Mathletics világversenyben. Minden héten felolvasták hát nevüket a teljes iskola előtt, sőt május felé Ármin még elismerő karkötőt is kapott, amit nagy büszkeséggel hordott a suliban.

Év végén minden osztályban szavazást tartottak arról, hogy ki legyen az osztály Libby Evans kategória jelöltje (Libby pár évvel ezelőtt az általános iskolánk egyik down szindrómás kislánya volt). A kitüntetést az kapta meg, akit az osztály a legkedvesebbnek, leginkább segítőkészebbnek talált. Szavazni csakis indoklással lehetett. Családunk nagy örömére Míra lett az osztályának díjazottja. Kitűzőt kapott, hatalmas tapsot és természetesen a teljes iskola előtt megünnepelték az összes osztály díjazottjait.

Amikor új helyzetben vagyunk, amikor ismeretlen a világ körülöttünk, amikor nem értjük, hogy miért történnek úgy a dolgok, ahogy, ott elsősorban biztonságra van szükségünk. Folyamatosan meg kell tapasztalnunk, hogy rendben vagyunk, elfogadnak és támogatnak. Visszajelzéseket kell kapnunk, kapaszkodókat kell találnunk. Ebben a helyzetben nincs olyan, hogy elég. A visszajelzésre, a pozitív mondatokra, érintésekre ilyenkor elemi szükségünk van. Marcial Losada nevéhez fűződő visszajelzéseket feltáró kutatás szerint minimum 3:1-es arányú pozitív-negatív visszajelzés ad olyan közeget, amelyben fejlődni tudunk. Legyen az a közeg a munkahelyünk, vagy akár az otthonunk. „A magas arányú pozitivitás szélesebb viselkedési repertoárt hív életre, ami pedig egy magasabb szintű rugalmasságot, a nehézségekre edzettebb lelket, több szociális erőforrást és optimális működést biztosít.” – Fredrickson B. L. & Losada M. F. (2005). Positive affect and the complex dynamics of human flourishing

Határ a csillagos ég Read More »

Jobb, mint a fokhagyma!

Csúcs-vég effektussal az energiavámpírok ellen

Csokoládé, szex, okos hedonizmus – kellemes dolgok, igaz? Node hogyan kapcsolódik mindez a munkavégzéshez? Coaching élményünkből kiderül.

„Az élvezet szubjektív érzékelésének van még egy jellemzője, amivel az okos hedonistának tisztában kell lennie: a csúcs-vég effektus. (…) mindössze két pillanatfelvétel” formálja a véleményünket: az, hogy milyen jó, avagy rossz volt az élmény a tetőpontján és mennyire volt kellemes vagy kellemetlen a végén.” (Szex, drogok és csokoládé – Az élvezet tudománya (Paul Martin, HVG, 2010))

Ennyi az egész? Kahneman és Tversky felfedezése a boldogságról elsőre meglepő. De idézz csak fel egy jó élményt. Legyen az egy emlékezetes nyaralás… vagy eredményes meeting? Egy kellemes este… vagy éppen egy élvezetes munkanap? Emlékezz vissza. Mindegyiknél ott lesz egy kiemelkedő pillanat és a kellemes befejezés. És utólag azt mondjuk: „Boldog voltam.”

 

A kiégés előjele: amikor csak körbe-körbe jársz haladás helyett

De kevesen vannak, akik a munkájuk után ezt tudják mondani – és sokan, akik ennek hiányában az elfásultság, kiégés felé haladnak. Mit tegyünk, amikor kevés a jó élmény? Lehet-e a boldogságból „szokást” csinálni a munkánk során? Erre a kérdésre kerestük a választ egyik ügyfelemmel.

Tamás sokat és elkötelezetten dolgozik. Fontos, hogy teljesítsen a munkájában– és fontosak neki az otthoni családi kötelezettségei. Nem fiatal, kezd fáradni. Nem igazán tudja elhinni, hogy várhat rá más, mint szolgálatkészen, kissé fáradtan és kötelességtudóan megbirkózni a ritkán jövő jó és a gyakori fárasztó feladatokkal, napokkal. A coaching folyamata „lemásolja” ezeket a dilemmákat: barátságos, elfogadó és bizalmas a kapcsolatunk, de ritkák a találkozások és a megoldások előtt rendszeres „visszatáncolás” van. Nagyon sok a „de…” a beszélgetéseinkben. “Egymás mellett sétálva” lassan mégis formát öltenek beszélgetéseink. A személyes energiamenedzsment témakörén végig haladva beazonosítottunk néhány kritikus területet. Ezek az energiavámpírok: Tamás energiáit elszívó emberek, feladattípusok, szituációk, témák. Egy idő után rájövünk arra is, hogy van egy személyes paradoxonja is: míg nagyon elkötelezett a csapat iránt, addig a munkaköre a személyiségétől távolálló feladatokkal halmozza el. Hogyan lehet ezt feloldani? Mintha egy végtelen lépcsőn járnánk körbe – folyamatosan megyünk és mégsem haladunk. A kiégéshez vezető utat járja és járjuk. Energiákról, motivációról, célokról folyik a szó – és lehet, hogy a boldogságot keressük.

 

Új energiák új utakon nyerhetők!

A változáshoz energia és elkötelezettség szükséges. Nem elég a nyitottság és jószándék. „Ha az a cél, hogy Tamás megtalálja az energiáit a munkájában – akkor ezeket az energiákat meg kell találnunk a coachingban is!” – ilyesmik jártak a fejemben a legutóbbi találkozónk előtt. Ezért úgy döntöttem, az eddigieknél „férfiasabb” eszközöket fogok használni:

  • Keretek feszesebbé tétele: Jeleztem, hogy már csak 3 alkalom van korlátozott határidejű felhasználással.
  • Konfrontáció: Másrészt a coaching elején elmondtam, hogy szerintem maga a munka nem illik hozzá, és hogy tudom, hogy nem fog váltani. Ez ne legyen tabutéma kettőnk között és erre a helyzetre kell megoldást találni.
  • Pragmatikum: nincs több gondolkodás, hanem cselekszünk!

 

A szokássá tett boldogság

„Új energiák új utakon nyerhetők!” Ez a mottónk személyes energiamenedzsment programjainkon – és ez most is bejött. Végre haladtunk: másfél óra alatt sikerült kialakítani Tamás személyes energiamenedzsment-alapelveit! Mindezt ott kialakított új módszerrel. Mi történt?

 

5 lépés, 5 kérdés, 1 új szokás megalapozása:

  1. Energiavámpírok: kiválasztottuk a 3 legjobban zavaró energiavámpírt. Az egyik kiválasztott a „nagyfalat amőba-feladatok” voltak: feleslegesen elveszett a részletekben, a tökéletes megoldás kidolgozásában azoknál a nagyívű fejlesztési feladatoknál, amikor ő volt a felelős a teljes feladatért. Az eredmény sokszor túl későn készült el, túl részletes volt és általában kiderült, hogy közben más irányt vettek az igények.
  2. „Amikor jól megy” -sztorikat fogalmaztunk meg a változási területeken. Pl. „Túlságosan elveszek a részletekben” kulcsterületnél megtaláltuk, hogy „Feszes határidő esetén jó arányban mélyülök el a megoldások kidolgozásában”.
  3. Elcsíptük a megfelelő nyelvi stílust az alapelvekhez. Talán apróságnak tűnik, de ami a miénk, az nyelvi kifejeződésében is legyen a miénk! Van, akinek a kérdés jön be, vagy a jókívánság vagy éppen az utasítás. Ne legyünk sablonosak! „Indulás előtt pakoljak el!” „Rend van az asztalomon?” „Csak 5 perc pakolás – és már jöhet is az indulás!” Látszólag mindegy, hogyan mondjuk – de amikor szavakon keresztül szeretnénk megnyerni a tudatalattink támogatását, akkor figyeljünk az árnyalatokra. A stílus majdnem érzelem – és azt a tudatalattink már érteni fogja!
  4. Jöhetnek az alapelvek! Megfogalmazta azokat a dolgokat, amik erősen segítik a munka közbeni töltődését, és/vagy az elégedett munkavégzés érzését. Tamásnál 3 alapelv lett:
    • elmélyülős feladat végzése, ahol kiélheti az elejétől-a-végéig-megcsináltam élményét
    • „zizis” időszak után legalább 10 perc elmozdulás az irodából
    • szétfolyós munkáknál konkrét cselekvés (és nem csak előkészület, pakolgatás, tervezés)
  5. Hogyan lesz az önmagára figyelés szokássá? Megbeszéltük, mikor és hogyan fog naponta ránézni az alapelvekre. Hogyan tudatosítja magában, hogy mi volt a nap csúcseffektusa és evvel kellemesebbé tenni a nap(szak) lezárását.

 

Fokhagyma és kávé helyett lendítsd be magad!

Új technikánkkal Te magad is ki tudod alakítani a saját energia-listádat. Még egyszer: 5 lépés az energizált munkanaphoz:

  1. Energiavámpírok beazonosítása (emberek, témák, szituációk)
  2. „Amikor jól megy” -sztorik megfogalmazása
  3. Találd meg a szavaidat magadhoz!
  4. Mik az alapelveid? – fogalmazd meg
  5. Tedd szokássá őket!

Hogy sikerült? Mik a tapasztalataid? Várjuk tapasztalataidat új módszerünk használatáról, hogy beépíthessük energiamenedzsment programjainkba! http://ascon.hu/energiamenedzsment/)

Ui.: Én is elkészítettem a magam listáját. Mik segítenek nekem a munkámban megtalálni a boldogságot?

  1. Imádom a minőségi beszélgetéseket. Volt ma ilyen?
  2. Csináljak meg egy „nemszeretem” feladatot. Utána jó lesz!
  3. Valami kis újítás, fejlesztés, kreatívkodás? Na?

Még nem vált szokássá, de sokszor eszembe jutnak reggel. És akkor, amikor megtorpanok a lendületemben. És általában találok legalább egyre lehetőséget a nap folyamán. És amikor nem… Nos, a nap végén akkor is jólesik arra gondolni, hogy tettem valamit magamért. Ez pedig boldogság.

Jobb, mint a fokhagyma! Read More »

2-3 mondat megér egy egész napot?

„Ha van 2-3 mondat egy tréningen, amire utólag emlékszem, akkor már megérte elmenni.” Ezt még évekkel ezelőtt mondta egy rendszeres tréningrésztvevőnk. És folytatta: „Csak azt nem tudom soha előre, hogy mikor fog elhangozni, ami nekem fontos.”

Hát igen. Egy tréning, egy konferencia mindig csak ígéret. Nehéz eldönteni, hogy csak a marketinganyag meggyőző vagy igazán olyan lesz, ami nekem szól.

Coaching Határok Nélkül – új csapat, új formák a coach-képzésben

Fenntartásokkal kezdtem bele a Coaching Határok Nélkül programsorozatába. Kedvező áron kínált komoly programot, nagy neveket, fajsúlyos témákat 1-1 napban – hogy fog ez összejönni? Ez nem jellemző, pláne nem Magyarországon! 
És valóban: meghökkentő volt a konferenciás (időnként 100 feletti) létszám olyan gyakorlatias témákhoz, mint a vezetői coaching. Ráadásul szinte minden előadó elmondta, hogy a leadott programot 2-3-5 napos tréningformában szokta feldolgozni. Ezek a sajátosságokat bizony nekünk résztvevőknek (legtöbbünk gyakorló coach, tréner – nos, nem mindig a legkönnyebb résztvevői társaság vagyunk!) és sokszor az előadóknak is szokni kellett. 
A programokon emiatt kevesebb közvetlen tréneri figyelmet kapott az egyes résztvevő; a témákban vagy nem merültünk el, vagy nagy ugrásokkal kellett haladni; nem lehetett minden feladatot rövid idő alatt mindenki számára egyformán érthetően kiadni stb. – Időnként kihívás volt a javából követni a sűrűszövésű mondatokat, esszenciális gondolatokat; megszólalni a szakmatársak előtt; 20 percben elmélyülni most megismert társainkkal személyes kérdésekben.

Mégis mit adott ez a program és miért ajánlom új gondolatokra nyitott vezetőknek, HR-es és coach kollégáknak?

2000 óta coacholok. Az utóbbi 3 évben 30-nál több ügyfelemnek voltam változásában, fejlődésében, kibontakozásában hol kísérője, hol vezetője. Társaimmal az ASCON Consulting változásmenedzsment csapatában szakmai és személyes magabiztosságát, energiát és innovatív megoldásokat adunk a változások szereplőinek.

Coachként és változási szakemberként is alapvető szakmai követelménynek tartom a folyamatos önfejlesztést. És a CHN ebben igazi kincsestár volt: a nemzetközi szakmai élet sokszínű, pezsgő világába engedett bepillantást. Minden nap tanultam valamit – egy coaching/életfelfogást, egy módszertant, egy újszerű megközelítést, egy jó gyakorlatot vagy impresszív előadói-moderátori stílust. Az eddig csak könyvekből ismert nevek élő emberekké és szakemberekké váltak: John Whitmore a hetvenéves guru tapasztaltságával osztotta meg velünk értékrendjét, gondolatait a coaching fontosságáról és néhány nagyon is használható gyakorlatot. Többet be is építettünk energiamenedzsment programunkba.

Több workshop is az erősségekre építő fejlesztést helyezte előtérbe. Ezáltal napi coachingmunkámban sokoldalúbbá és tudatosabbá tett a megerősítésekre alapuló fejlesztési technikák (pl. AI) használatában. Tisztábban tudom képviselni a coaching felhasználási lehetőségeit a szervezeti fejlesztésekben. Jonathan Passmore inspiratív AI workshopjának hatására pedig egy blogot írtam empátiáról. A Coaching-körforgás 6 dobozát szinte napi gyakorlatban használom ügyfeleimnél. Van, hogy 4-6 ülés alatt megyünk végig a kérdéseken – és van, hogy 1 órás “rapidcoaching” -ra használjuk. 

Köszönöm a szervezőknek a bátorságot, hogy elindították ezt a programsorozatot – jó érzés volt tanulni és közben a nemzetközi és magyar szakmai élet részének is lenni! Örömmel vállalom, hogy a CHN coachok között szerepelhetek és munkámban képviselhetem a tudáson, nyitottságon és elfogadáson alapuló CHN-szellemiséget.

2-3 mondat megér egy egész napot? Read More »

“A félelem az elme gyilkosa…”

A félelem a változás gyilkosa?

Mennyire használjuk ki lehetőségeinket és mi akadályoz meg bennünket a kibontakozásban? John Whitmore, napjaink egyik coach guruja, a GROW-modell megalkotója az elmúlt évek során több száz embernek két kérdést tett fel és a következő eredményeket kapta: Összes lehetőségünk hány százalékát használjuk ki általában? 40% Mi az elsődleges gátja annak, hogy ennél többet használjunk ki? A félelem.

 

Változásra kész: 2,5 % és hol vannak a többiek?

Hívhatjuk félelemnek, vagy akár kétségnek, fenntartásnak, bizonytalanságnak, kockázatnak – ez az érzés mindenkinél jelen van. A félelem a jövővel kapcsolatos bizonytalanságunkat jelzi, ez a dolga. De az már egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire van jelen a változás során! Segít ébernek maradni vagy haladásod gátjává válik?

Az emberek ebben különböznek. Hogyan? Everett Rogers 1962-ben publikált kutatásának eredményeit az innovációk elterjedéséről a változásmenedzsment átvette és ma is használja. E szerint az új dolgok iránt rögtön nyitott “Innovátorok” az érintetteknek mindössze 2,5 %-a. Az Innovátorok kezdeményezik leggyakrabban a változásokat vagy szinte kalandvágyó módon nyitottak az újszerű, bizonytalan, nem kipróbált, netalán egyenesen kockázatos dolgok iránt. A második hullámban csatlakozó úgynevezett “Korai elfogadók” is a 13,5 %-ot teszik ki. Őket követik a “Korai alkalmazók” – ha őket is megnyertük, akkor értük el a változás “átbillentéséhez” szükséges kritikus tömeget. Mi a tanulság? Ha elindítasz egy változást, és az érintettek nagy része nem lelkes – ez természetes! 85% ellenáll vagy kivár – ebből indulj ki, erre építsd fel a folyamatot. Ha téged érint egy változás (akár mások kezdeményezik, akár saját elhatározásból lépnél) és fenntartásaid, kétségeid vannak –fogadd el önmagadtól is, tényleg természetes!

 

“…Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.”

Hogy mit kezdesz a félelmeddel – na, ez az, ami már a te felelősséged. Sok eszköz van arra, hogyan lépj túl saját félelmeiden vagy éppen hogyan alakítsd át őket menedzselhető kockázattá. Ahogy weblapunkon is írjuk, a változás kezdetén a remény és a félelem mezsgyéjén mozgunk. Magabiztosság, bátorság és energia kell ahhoz, hogy felhúzzuk a vitorlákat és minden bizonytalansággal együtt kifussunk tengerre.

Engedd meg magadnak a félelmet és utána engedd el:

  • nézz rá felülről humorral,
  • nézz rá kívülről vagy időben távolról
  • nézz a mélyére bátor empátiával önmagad iránt, értsd meg magad,
  • idézz fel pozitív példákat, amikor te vagy más legyőzte,
  • gondolj a célra, a lehetőségekre, amik várnak rád,
  • lélegezz mélyeket és lazítsd el az izmaidat,
  • lépj egyet, aztán még egyet, aztán még egyet…
  • és miután már nemcsak a félelem irányít, fogadd el a helyzetet vagy oldd meg.

 

Változás = Magabiztosság, bátorság és energia

Erről szól a hónapok óta terjedő Dare to Change film. A félelmeinkről és az erőnkről, hogy legyőzzük. A változásban segítő társa lehetsz önmagadnak – de ez nem a “magányos harcos” -t jelenti. Merj másoktól segítséget kérni vagy mások segítségét elfogadni. Egy benned hívő barát, a nagymamád, a munkatársad – sokan, sokféle módon lehetnek segítő társaid. És lehet ez egy coach is,

  • aki szakértő segítséggel gondolja végig veled a nehezen megbeszélhető helyzeteket,
  • aki – hol empátiával, hol humorral, hol rólad szóló visszajelzésekkel segít megérteni önmagadat
  • és aki – figyelmet, biztonságot és gyakorlati segítséget ad, hogy végig menni az utadon.

“A félelem az elme gyilkosa…” Read More »

Scroll to Top