Hogyan éljük meg mi nők a változás szabadságát?

Változásmenedzsment szakértő vagyok, ennek jegyében írtam sikeres magyar vállalkozásokról, szervezeti túlpörgés következményeiről. Ugyanakkor szakmai életemben az is fontos (de persze nem csak ott), hogy nő vagyok. Ezért mindig különös érzékenységgel érintenek a női történetek a változásokkal kapcsolatban. Mi motivál bennünket egy markáns szakmai váltásnál? Mi jelent számunkra akkora vonzerőt, hogy messze kilépjünk a komfortzónánkból? Hogyan éljük meg a sikert?

Sikeres évek, épülő karrierek után belső kétségek mellett egy lassan testet öltő új elhivatottság születik. Komoly dilemmák után Szonja és Edina új utat választottak – ma már más szakmában, más keretek között dolgoznak. A változás megéléséről beszélgettünk.

Márk Szonja a Kreatív újságírójaként kezdte karrierjét, ahol 6 évet dolgozott. Gyerekei születésével, a gyes alatt otthon töltött idejében kezdi meg az http://edesem.blog.hu-t, ahol otthoni sütési élményeiről és kísérleteiről ír. Innen a karrierútja – ha nem is olyan egyszerűen – mégis irányt vált: cukrásziskola, gyakorlat a Four Seasonsben, cukrászság a Pastramiban, Akváriumban, majd saját cukrászda nyitása.

Mennyire volt számodra egyértelmű, hogy az újságírást felcseréled a cukrászsággal?

Sokkal inkább az fogalmazódott meg bennem, hogy nem az újságírást akarom folytatni, de a hogyan továbbról még nem volt tiszta képem. Szerettem sütni, a gyes alatt egyre több időmet szenteltem a sütésnek. Emellett beindítottam a blogomat is, mind több olvasóm lett. Az utam azonban nem volt annyira egyértelmű. Alapvetően három irányt láttam magam előtt: főcukrászként egy jó helyen dolgozom, saját cukrászdát viszek, vagy gasztrobloggerként dolgozom, azaz írok és emellett pl. főzőiskolában tartok órákat.

Mennyi idő volt, amíg számodra is kitisztult az utad?

8-9 év. Ezalatt persze sok mindent kipróbáltam. Tanultam, dolgoztam különböző éttermekben, de a legerősebb vágyam az volt, hogy saját cukrászdám legyen.

Mit éltél meg ebben a formálódó, változó időszakodban?

Sok-sok kétséget. Rendszeresen feltettem magamnak a kérdést, hogy tényleg jó-e, ha olyan szakmát és életformát választok, ami nem családbarát. Anyagilag sem úgy állunk, hogy milliókat fektessek be egy bizonytalan vállalkozásba, ráadásul nem vagyok vállalkozó típus.

Ennyi kétség mellett mi az, ami ebben mégis erőt adott neked és végül segített a változásban?

Egyrészt saját magam: nagyon szeretek sütni, újdonságokkal kísérletezni, és jók voltak a visszajelzések. Ez egy elég erős késztetés. Másrészt rengeteg segítséget kaptam a családomtól: anyukám – talán a szülői elfogultsággal is megfűszerezve – rendszeresen biztatott, hogy fantasztikus sütijeim vannak, de a férjem is ott állt mellettem azzal, hogy bátorított és semmilyen elvárást nem tett a nyakamba, egyszer sem hallottam tőle pl., hogy „jó lenne, ha már valami rendes munkát találnál.” A mai napig rengeteg segítséget kapok tőlük.

Mit tanultál magadról ebben a változási folyamatban?

Nem szerettem magamban azt, hogy nem vagyok elég vagány, nem mertem saját vállalkozásban belevágni, rengeteget hezitáltam. Utólag ugyanakkor hálás vagyok e tulajdonságomnak. Sok helyzetbe, ami kínálkozott, nem léptem bele, és így visszanézve, a döntéseim helyesnek bizonyultak. Másik tanulsága az utamnak, hogy jó dolog legyőzni a határaimat.

Sokakban születnek vágyak karrierváltásról, mégis kevesen lépik meg. Te mit üzennél nekik?

Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor egy ismerősöm nekem szegezte a kérdést: „Mi szeretnél lenni?” „Egy cukrászdát szeretnék.”- hangzott a válaszom. „És teszel érte bármit is?”. Ez a kérdés akkor és ott belém ivódott. Azóta folyamatosan teszek érte. A saját váltásomról és cukrászdámról mesélve sokan szokták mondani nekem, hogy „hú, de jó neked”, de ilyenkor mindig azt válaszolom, hogy ezért nagyon sokat tettem. Nem a szerencse, a jó csillagzatok vezéreltek ide, hanem saját magam. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy karriert váltani, vállalkozásba kezdeni nem mindig olyan szivárványos és szuper, mint azt a facebook bejegyzések mutatják. Vannak árnyoldalak, vannak nehézségek is. Amit viszont mindenképpen üzennék, az a következő: mindenkiben van valami, ami jó, ami tehetség, és amire támaszkodhat. Ezt meg kell találni. Ezután következik a cselekvés, mert a tehetségre alapozva a vágyainkért tenni kell.

Avvakumovits Edina közel 20 évet dolgozott különböző multinacionális cégnél marketing területen. A karrierlépcsőket végig járva, végül marketing igazgatóként döntötte el, hogy másba kezd. Az etyeki élet, a turizmus és a bor egyfajta ötvözeteként született meg a Cityandwine (cityandwine.hu) vállalkozás, mely 3. éve prosperál.

Sikeres voltál, változatos munkád volt. Többféle céget megtapasztalhattál, a marketing minden területét megismerhetted. Miért váltottál?

Ennek több oka volt. Feltettem magamnak azt a kérdést, hogy szeretem-e én ezt a munkát és életformát annyira, hogy a következő 20-30 évben is ezt akarjam csinálni. A válasz hosszabban érlelődött bennem, de egyértelműen „nem” lett. Ráadásul az életformám miatt a családommal nagyon kevés időt tölthettem. Fájdalmas érzés volt, hogy a vállalati autómban vezetek egyik találkozóról a másikra és sóvárogva nézem az anyukákat, akik kezén fogva viszik haza gyermekeiket. Pótolni akartam, gyerekeimmel több időre vágytam. Tetézte ezt a változó piaci környezet is. Az utolsó 5 évemben állandóan front vonalban voltam. Nem csináltunk mást, mint a lehetetlen célkitűzéseket kergettük, az eredményeket pedig magyaráztuk. A folyamatos költség- és létszámcsökkentésben dolgozni semmiképpen sem felemelő.

Mi volt az a pillanat, amikor azt mondtad, hogy egyértelműen mást akarsz?

Tisztán emlékszem a pillanatra. Egy külföldi, hosszadalmas vállalati tervezésről repültem épp haza, kinéztem a kék égre és feltettem a kérdés magamnak: „Mit akarok csinálni a jövőben?” Napi 12 órákat voltam távol, reggel 7-kor beültem a céges autómba, este 7-kor kiszálltam belőle. Az aranykalitka – szép autó, jó fizetés, vállalati utak, szép szállodák – már nem csábított. Az autómat egyszerűen börtönnek éltem meg. Innen azért még jó 5 év volt, mire a váltást megléptem.

Ezek szerint hamarabb született meg az a döntésed, hogy innen el, de még nem tudtad, hogy hová.

Tudtam, hogy szívesen dolgozom emberekkel, nagyon szeretem, ha a munkámnak kézzelfogható eredménye van és így azonnali visszajelzést is kapok rá. És szerettem volna felhasználni valamit abból a sok tudásból, amit a 20 éves multinacionális létben megtanultam. Ötletért sem kellett a szomszéd faluba mennünk. Etyeken élünk már több, mint 10 éve. Ezalatt megismertem a helyi gazdákat, tisztelem és szeretem a munkájukat és lelkesedésüket. A bor és az ezt körülvevő világ pedig nagyon pozitív piaci trendet élt és él most meg. Valamit ezzel akartam kezdeni. Így született meg a cég ötlete: hozzunk Etyekre turistákat, kínáljunk nekik egy feledhetetlen borkóstolót, kulináris élvezetet és fűszerezzük meg kedves vendégszeretettel.

Hogyan élted meg, amikor kiléptél utolsó munkáltatódtól?

Nem volt könnyű, a bizonytalanság érzése végig velem volt. Éreztem, hogy egy komoly védőhálót elvesztettem. Sokszor fel is tettem magamnak a kérdést: „Menni fog?”. A felszabaduló szabadidőmben pótoltam mindazt, amire eddig nem tudtam elég időt szakítani: gyerekekkel, családdal, barátokkal voltam. 2-3 hónap után elvállaltam egy marketinges munkát egy cégnél, ami heti két nap tanácsadást jelentett. Ez akkor nagy segítség volt, mert anyagilag adott nekünk egy biztos pontot, ráadásul a multis világban nagyon hozzászoktam a csapatmunkához, ami a saját vállalkozásomban akkor még nem volt meg és nagyon hiányzott.

Mennyire teljesültek a változással kapcsolatos elképzeléseid? Azt csinálod, annyi időben és úgy, ahogy eltervezted?

A vállalkozást megelőzően egyáltalán nem biztos, hogy tudod, mi vár rád. Számomra csalogató volt a szabadság, a szolgáltatás felépítésének lehetősége, a konkrét és kézzelfogható eredmény. Viszont fel kell készülni arra, hogy itt mindent nekünk kell csinálni, nincs segítő héttér szervezet. Szerveztünk pld. „promo” bortúrát, amikor a férjem rajzolgatott „menetleveleket”, külön gravíroztattunk poharakat, hímeztettünk kis úti táskát, aztán az egész olyan jól sikerült, hogy a házunknál vendégeltük meg a vendégeket táncos mulatságra. Azt sem tudtam, hogy mennyi mindenre kell figyelni és milyen precízen kell adminisztrálni egy vállalkozást, nem gondoltam arra, hogy hétvégén is csörög a telefon, mert valamit azonnal el kell intézni. Ezek viszont most nem zavarnak, mert olyat csinálok, ami a hobbim. Szeretem, működik, a vendégek is nagyon elégedettek, ezzel pedig napi szinten szembesülünk. Amikor mindennapos, hogy egy amerikai vendég azt mondja, hogy a mi programunk volt a legjobb az egész európai ittlétük során, akkor úgy érzem, hogy jót csinálunk.

A szakmád sokat segített abban, hogy vállalkozásod profin működtessed. Milyen tanáccsal tudnád ellátni azokat, aki karrierváltáson törik fejüket?

Szerintem elsőként fel kell kutatni magunkban a titkos vágyainkat, amiket a legjobban élveztünk eddig életünkben. Valahogy innen indul az út. Aztán meg kell erősíteni magad, eltökéltnek kell lenni, az akaratot meg kell keresni magunkban. Egyáltalán nem baj, ha ebben más is segít, egy partner, egy barát sokat adhat hozzá elhatározásunkhoz. Nekem a családom mellett kezdetektől volt egy baráti támaszom, aki a lelkesítő szavak mellett segített megvalósítani az álmomat, nélküle nem sikerült volna idáig eljutni. Végül – de semmiképpen sem utolsóként – üzleti lehetőséget kell találnod. Az üzleti potenciálra aztán üzleti tervet kell készíteni.

A karrierváltás során sokszor mi is megváltozunk. Te ma miben gondolkozol, vagy cselekszel másképp?

Azzal, hogy nagyon sokféle emberrel dolgozom, sok mindent ma másképp élek meg. Elhagytam például a régen engem jellemző büszke önérzetességem. Sokkal belátóbb és megbocsátóbb lettem. Ma már könnyű túllendülni olyan dolgokon, amik régebben mélyebbre mentek. Emellett ugyanakkor kritikusabban is látom magam, felfedeztem és elismerem hibáimat. Szükségem is van rá, mert a saját vállalkozásban csak magam ellen dolgozom, ha gyengeségeimre nem találunk megoldást.

 

5 jótanács karrierváltók figyelmébe:

1. Építs az erősségeidre – Mit szeretsz csinálni? Mi tölt fel energiával? Miről mondtál le, pedig nagyon vágytál rá? Mire mondják, hogy az neked nagyon jól megy?
2. Legyen társad – találd meg, hogy kivel beszélheted át kérdéseid, kétségeid, kinek a tanácsait fogadod el, kinek a visszajelzésére hallgatsz.
3. Nézz körül, más hogyan csinálja – beszélgess olyanokkal, akik hasonló útra léptek, mint amire te vágysz. Ismerd meg tapasztalataikat, kérdezd az álmok árnyoldalairól is.
4. Tanulj új dolgokat – ha már világos, hogy merre akarsz továbblépni, vagy legalább nagyvonalakban látod, akkor keress olyan tanfolyamot, közösséget, ahol új tudást kaphatsz karriered következő állomásához.
5. Ne légy türelmetlen magaddal – ha tényleg másra vágysz, ha megvan benned az akarat, ha teszel érte, akkor be fog érni a váltás.

Szabó Zsófia

Az Ascon Consulting szervezetfejlesztője

A Personal Hungary Változásmenedzsment szakértője

Miért van az, hogy nagyon sok tehetséges ember elakad szakmai karrierjében?Elindulunk egy ígéretes pályaíven, jönnek a sikerek, aztán a még több munka. Beleteszünk rengeteg energiát, majd egyszer csak azt érezzük, hogy megfáradtunk, hogy nem tudjuk miért is vagyunk itt, s mire is vágyunk valójában. De azt biztosan érezzük, hogy „nem ez az”, még akkor is, ha kívülről minden olyan rendben lévőnek tűnik. Greg McKeown izgalmas írásában hívja fel a figyelmünket a jelenség mögött meghúzódó mintázatra és tesz javaslatot arra, hogyan rakhatunk rendet céljainkban, karrierünkben. A mögöttes mintázat az alábbi 4 fő fázisra bontható:

Miért van az, hogy nagyon sok tehetséges ember elakad szakmai karrierjében? Elindulunk egy ígéretes pályaíven, jönnek a sikerek, aztán a még több munka. Beleteszünk rengeteg energiát, majd egyszer csak az érezzük, hogy megfáradtunk, hogy nem tudjuk miért is vagyunk itt, s mire is vágyunk valójában. De azt biztosan érezzük, hogy „nem ez az”, még akkor is, ha kívülről minden olyan rendben lévőnek tűnik. 1Greg McKeown izgalmas írásában hívja fel a figyelmünket a jelenség mögött meghúzódó mintázatra és tesz javaslatot arra, hogyan rakhatunk rendet céljainkban, karrierünkben. A mögöttes mintázat az alábbi 4 fő fázisra bontható:

1. fázis: Amikor világosak és tiszták a céljaink, akkor ennek megfelelően dolgozunk, teszünk. Ha a világos cél tehetséggel párosul, akkor jó eséllyel a siker sem marad el.
2. fázis: Amikor sikeressé válunk egyre több lehetőségünk lesz, egyre több felé nyílnak ki ajtók. Ahogy a lehetőségeink megnövekednek, ezeket szeretnénk ki is használni.
3. fázis: Élvezzük a pörgést, a lehetőségeket jutalomként éljük meg, s elkezdjük gondolkodás nélkül kiaknázni őket. A lehetőségek jellemzően több irányból érkeznek, több irányba hatnak, ezért személyes energiáinkat meg kell osztani, többféle célt, ügyet kezdünk el szolgálni.
4. fázis: Ezeknek a diffúz erőknek a hatására elvesztjük azt a világos célt és irányt, amelynek a kezdeti sikereinket köszönhetjük.

Ismerős? Nézzük meg, mit tehetünk, hogy elkerüljük, vagy konstruktív módon átlendüljünk ezeken a helyzeteken.

1. Használjunk erősebb kritériumrendszert! Nézzünk egy példát erre: állunk a ruhásszekrényünk előtt, s ki akarjuk pakolni a felesleges dolgokat. Ha azt a kritériumot alkalmazzuk, hogy „Vajon ezt a ruhát fel fogom venni a közeljövőben?”, akkor jó eséllyel marad minden a szekrénybe, hiszen „talán” s „jó ehet ez még valamikor”. Ha viszont úgy tesszük fel a kérdést, hogy „Valójában, szeretem én ezt a ruhát?”, akkor jó eséllyel ki fogunk dobálni jó néhányat és így teret adunk valami másnak, valami jobbnak. A karrierünkkel, tevékenységeinkkel kapcsolatosan is fel kell tennünk ugyanezt a kérdést. Gondolkodhatunk erről úgy is, mint egy keresőprogramról, amely az agyunkban működik: ha csak annyit írunk be a keresőbe, hogy „jó lehetőség”, akkor nyilván rengeteg dolgot kidob a rendszerünk. Ehelyett használjunk összetett keresést a következő 3 kérdéssel:

„Mi az, amit szenvedéllyel csinálok?”
„Mi az, amiben tehetséges vagyok?”
„Mire van szüksége a világnak körülöttem?”

Természetesen itt már nem lesz olyan nagy a találati arány, de olyan témát keresünk, amelyben a legnagyobb a andi bloghozzáadott értékünk. Amire céloznunk kell, az a közös metszet.

2. Koncentrálj a lényegire és engedd el mindazt, ami nem fontos! Sok minden meg tud változni, ha megadjuk magunknak az engedélyt arra, hogy elengedjük azokat a dolgokat, amelyek valójában nem számítanak. Csinálj egy alapos auditot az életedben! Vizsgáld meg, hogy melyek azok a régről hozott ötletek, tevékenységek, elvárások, amelyeknek ma már nincs jelentősége, haszna vagy értelme! Csak akkor kezdj bele egy új tevékenységbe, ha egy régi tevékenységgel felhagysz! Ez segít a prioritások és az energiáid kezelésében.

3. Vigyázz a birtoklási hatással! Kutatások bizonyítják, hogy ha valamit birtoklunk, akkor attól sokkal nehezebb megválnunk. Ahelyett, hogy azt kérdeznénk magunktól, hogy „Mennyire értékes ez nekem?”, kérdezzük inkább meg magunktól azt, hogy „Ha nem lenne ez az enyém, mennyit fizetnék azért, hogy az enyém lehessen?”. Ugye mennyire más válaszok születnek? Ugyanez a kérdés a karrierlehetőségeinknél is. Ne azt kérdezzük, hogy „Mennyit ér az e lehetőség?” hanem azt, hogy „Ha nem lenne az a lehetőségem, mennyit adnék azért, hogy megkaphassam?”.2 Céltudatosan, eltökélten és stratégiailag kell a felesleges dolgokat kisöpörni az életünkből. S nemcsak egyszer-egyszer, hanem rendszeresen vizsgáljuk felül a tevékenységeinket.

Forrás:

http://gregmckeown.com/essentialism-the-disciplined-pursuit-of-less/
http://gregmckeown.com/blog/the-disciplined-pursuit-of-less-harvard-business-review/

Így nyerd meg az igazgatók támogatását a projektjeidhez!

A változásoknál nagyon sokat beszélünk a munkatársak bevonásának fontosságáról. Igen, a változások megvalósításánál és fenntartásánál „azért a víz az úr”. De egyáltalán tengerre szállhatunk-e és ha igen, milyen hajóban? Erről, vagyis az elindításról, az erőforrásokról és a magas prioritásról pedig a felsővezetők döntenek. Az ő bólintásuk kell ahhoz, hogy elinduljon a megvalósítás. Ők adják a „pénz-paripa-fegyver” -t. Ők fújják azt a szelet, ami szervezeti-döntéshozatali elakadásokon át tud segíteni. Ha mögötted vannak, lesz csapatod, erőforrásaid és megszületnek a döntések. Ha nincsenek mögötted, biztos bukás még a legjobb kezdeményezés is.

“Emlékszem az első prezentációm reggelére. Álltam a liftben, haladtam a tárgyaló felé, ahol először álltam ki a 7 igazgató elé. Nem véletlenül kaptam meg a lehetőséget, hogy a piac-átalakítási projektünket vezessem – de mégis olyan volt a pulzusom, mintha egy hegyre futnék fel. „Nem szúrhatom el!” – ez járt a fejemben.”

A felsővezetők leginkább a vezetői fórumokon döntenek ezekről a projektekről. Ezek a prezentációk a projekted és a karriered szempontjából kulcsfontosságúak.

 

Mit tegyél, hogy a prezentációd és te is sikeres legyél? 5 tanács Bruce Gabrielle-től, nem csak kezdőknek:

1. Rögtön az elején foglald össze 1 percben a lényeget. Nekik a legfontosabb tényező az idő. Időben kezdjél, és rögtön mondd el a lényeget. Ne hallgasd el a „poént” – ez nem egy regény! 2 mondat: ki, mikor, mit, miért; és mit vársz tőlük. Néhány percenként kérdezz vissza, hogy mit gondolnak, egyetértenek-e az iránnyal. Ezek legyenek valós kérdések és halld meg a válaszokat.
2. Mindig az üzleti nyereség szempontjából fogalmazd meg a problémát. A felsővezetőket az üzlet érdekli és abból is a jövő üzlete. Nem a mai problémákra figyelnek, hanem azt nézik, mit kell tenni a 3 éves célokért. Növekedés, versenytársak legyőzése, speciális előnyeink megvédése – ezek a témák érdeklik őket többéves távlatban. Ezt a jövőbeni hatást emeld ki, innen fogalmazd meg a problémákat.
3. Add el a víziót, mielőtt részletekbe bocsátkozol. Előbb lássák maguk előtt az eredményt, az utat – utána beszélj arról, mit kell ehhez tenni. Gondold meg, hogyan vásárolsz nagyobb dolgokat (vagy akár egy ruhát) Te is előbb életérzést veszel („Milyen lesz, amikor már az enyém? Mitől lesz nekem jobb, más? Milyen érzés lesz tulajdonolni, hordani?”), utána nézed a paramétereket. Ha az életérzés elég vonzó, akkor Te is könnyebben megadod az árat! 
4. Történettel vezesd fel – ne adatokkal! A felsővezetők tisztelik az adatokat – és bíznak a zsigereikben. Szükségük van az adatokra, támaszkodnak is rájuk – ugyanakkor tapasztalták, hogy az adatok nem mondanak el mindent. Az ösztöneiket segítheted egy jó történettel, ami szólhat arról, hogy mit mond a felhasználónk; mit tesznek a versenytársaink vagy mit gondol egy fontos partnerünk. „Ők elindultak ebbe az irányba” (hiteles partnerre hivatkozás). „Megvizsgáltuk és a kutatások alátámasztják, hogy a vásárlóinkat érdekli ez az irány.”
5. Ne félj tőlük. Értük félj. A felsővezetőknek prezentálni kemény dió. Kötekedőnek tűnnek – ők hatékonynak és őszintének tekintik magukat (és igen, sportból is megdolgoztatják néha az embert). Gondolj arra, hogy nekik is megvannak a maguk félelmeik. Mi van, ha hibázik? ha kínos helyzetbe kerül? ha degradálódik? ha romlik a hírneve? ha a csapata elszúrja? ha… Ők is emberek, ugyanúgy kihívásokkal – gondolj erre, ez segít csökkenteni az izgulást. Mutasd meg, hogy a projekted segít nekik elérni a céljaikat – ez segít megnyerni a támogatásukat.

De ne feledd: a felsővezetők tisztában vannak azzal, hogy az ő eredményességük a tehetséges emberektől függ. Keresik és támogatják azokat,

• akikben mernek bízni
• akik tartják a határidőket
• aki fontos problémákat oldanak meg

A prezentáción ezért nemcsak a tartalmat figyelik. Egy másik teszt is zajlik:

• hogy kezeled a nyomást?
• érted-e az üzletet?
• tudod-e tartani az irányt?
• hiteles vagy?
• megbízható vagy?

Ők már tapasztalatból tudják, hogy kellenek a háttéradatok – de a változásokat mindig emberek fogják megvalósítani. Megkaptad a nagy lehetőséget, hogy igazán hassál a cég életére. Kész vagy arra, hogy igazi bajnoka legyél a feladatnak? Ezt keresik benned, ezt mutasd meg a prezentációdon!

A teljes prezentáció: http://blog.slideshare.net/2012/08/14/5-tips-for-presenting-to-executives/

Mit tanultál abból, hogy napi 12-18 órákat dolgoztál az elmúlt fél évben? – tettem fel a kérdést egy coaching folyamat kellős közepén ügyfelemnek, egy húzós, nemzetközi projekt zárását követően. Ekkor már túl volt egy lebetegedésen és egy hetes valódi szabadságon (úgy rendesen, email mentesen).

„Azt erősítettem meg magamban, hogy szabad és kell nemet mondanom. Megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor a testem jelez: szédülök, rosszul vagyok, megbetegszem. Most már hallgatok a jelekre. Sőt, nem várom meg, amíg ilyen erős jelzést kapok. Hamarabb nemet mondok, figyelek arra, hogy mit és mennyit csinálok. Figyelek arra, hogy legyen pihenés és hétvégén már nem dolgozom.” Ő megtette az első lépéseket. Egy nehéz időszakot végigdolgozott, épségben megúszta. Sőt, talán élete egyik legnagyobb tanulásához segítette az élmény. Mindenkinek nehéz itt-ott nemet mondani.

Miért van ez?

• Mert félünk, hogy megbántunk valakit, hisz nem akarunk udvariatlanok lenni.
• Félünk, hogy akkor már nem is leszünk fontosak. Mert, ha lemondunk valamiről, akkor az végleges nemet jelenthet. Messze nagyobb a hatóköre, mint a mostani tárgynak.
• Félünk, hogy a nemmel a kapcsolatra is nemet mondunk (vagy legalábbis így éli meg az, akinek mondjuk) és sérül a kapcsolatunk.
• Félünk, hogy elszalasztunk valamit. Ezért inkább megcsinálunk olyat is, amit nem szeretnénk.

Coachingjaim során azt látom, hogy két dolog segít a valós változáshoz:

• Meglátok valami olyan vonzó jövőt, amit úgy, ahogy most működöm, nem tudok elérni.
• Megtapasztalom, hogy a jelen működésem valamiben szűk, vagy fájdalmas.

A célokból, vagy a fájdalomból erő születhet, ami képessé tesz a változásra.
Megtanulni nemet mondani az egyik legnagyobb ajándék, mit magadnak adhatsz. Valódi döntésekhez segít és időt ad ahhoz, hogy a számodra igazán lényeges dolgokkal foglalkozhass.

…alapelvek 2013-ra és még tovább. Egyre gyorsabban és egyre kevesebb információk alapján döntünk nap mint nap. Szükségünk van az alapelvekre. Emberként, vezetőként magunk és a csapatunk számára egyaránt. Ezek segítenek az elágazásoknál következetes döntéseket hozni. Ettől lesz az utunk igazán a miénk. Egyedi és mások számára is felismerhető, követhető.

Az év utolsó napján megtisztelő, ha valaki az Ascon oldalán tölti a szabadidejét. Mi is sokat tanulunk azoktól, akik nap, mint nap harcolnak a „millió dolláros” piacokon, ezért megosztunk itt pár gondolatot, amelyekkel – cégvezetőként, tanácsadóként – mi magunk is azonosulni tudunk.

Új év új lehetőségek, használjuk őket bátran! Az alábbi alapelvek legyenek iránymutatók és ösztönözzenek bennünket sajátjaid megalkotására.

Ari Emanuel ellentmondásos, de meghatározó menedzseralakja Hollywoodnak. Ő a következő hat pontot tartja szem előtt saját cégének vezetésénél:

1. Vedd magad körül nálad okosabb emberekkel – és ne állj az útjukba.
2. Az üzletben az egyetlen állandóság a változás. Barátkozz meg vele.
3. Hibázz gyakran, tanulj belőlük gyorsan.
4. A túlzsúfolt naptár korlátolttá tesz – hagyj teret a spontenaitásnak.
5. Csak 1 életed van – mindent így számolj.
6. A jó ötletek, csakis a jó ötletek megvalósítása vezéreljen.

Számadás és főleg előrenézés – igen, az év utolsó napja mindkettőre alkalmas. 2012-es záróblogunkban bíztatunk: ülj le egy nyugodt helyre. Kanapé, dolgozószoba vagy kád… és adj magadnak fél órát ezekről gondolkodni.

Gondolatok az empátiáról

Az alábbi párbeszéd teljesen kitalált, egy tréninggyakorlat részeként született meg és nem tükröz személyes véleményt.

…szóval 2012. június 5-én néhány percig exállamfő voltam, és a coachommal a hogyan tovább-on gondolkodtunk. Azt kerestük, milyen vezetési tapasztalatomra tudok építeni az előttem álló 20 évben.       
„-Mitől volt korábban sikeres vezető? Mi működött jól a MOB-nál?   
-Legerősebben a kapcsolataimra alapoztam. Így tudtam befolyásolni, ügyek mellé állítani másokat. És az úgynevezett coaching stílus is ment: erős második vonalat alakítottam ki. Olyan csapat volt mellettem, alattam, ahol az összmunka jobb eredményeket hozott ki, mint az egyének magukban   

         
– És a víziók? A nagy jövőképek?   
– Az nem az én világom. Nekem nem mentek ezek a „szép, új világ” -beszédek. Parancsolni sem szerettem, vagy kihajtani az emberekből az egyre nagyobb teljesítményt. Nem, az én világom a kapcsolatok, a csapatmunka és a szorgalmas kitartás. A nagy célokat tűzzék ki mások – én segítek megvalósítani.            
– Mit fog most tenni?    
– A kapcsolataimra nem építhetek úgy, mint régen, a média tönkretett mindent. A csapat is megszűnt körülöttem. Nem tudom. Ez az egész érthetetlen. Talán… Nehéz újrakezdeni hetven felett. Azt hiszem, beszélni fogok olyanokkal, akik átéltek hasonlót.”

Lejárt az időnk. Egy tréningen ültünk hárman, ahol feladatként kaptuk az angol trénertől, hogy – igazi kihívásként – ismert magyar politikusok helyébe képzeljük magunkat, és játsszunk el velük egy coaching beszélgetést.       
Nem akartuk ezt a gyakorlatot, nehezen indult a beszélgetés, nevetgélve-döcögve jöttek a kérdések és válaszok. De az 5. perc végére elkezdtem (és talán nem csak én, hanem játékostársaim is) empátiát érezni az idős ember iránt, akinek az eddigi éltető közege szűnt meg: a kapcsolati rendszere és a csapata. Nem kérnek belőle. Ő megtette a kötelességét, támogatta a célokat, amiben hitt – és most mégis ismeretlen, nehéz út várja. Elcsendesedve éltük át az ő szubjektív igazságát.    
Persze ez a párbeszéd nem az igazság maga – mint ahogy a történéseink belső megélése sem az. Lehet mások által akár irigyelt pozíciónk vagy életkörülményeink, kívülről nézve lehetünk bármilyen sikeresek, tűnhetünk határozottnak – belül érezhetem magam magányosnak és kétségekkel telinek.

Az empátia beleérző képességet jelent. Buda (1978) idézi Adlert, aki szerint az empátia a másik ember szemével látás, a másik ember fülével hallás és a másik ember szívével érzés képessége (Buda,1978). Kevésbé költőien megfogalmazva az empátia nem más, mint a nem verbális kommunikáció, tulajdonképpen a metakommunikáció felfogásának és értelmezésének a képessége (Buda, 2002). Azáltal, hogy beleéljük magunkat a másik helyzetében, tudjuk felfogni az érzéseit, hangulatait. (EKTF e-learning tananyaga: Tanári személyiségfejlesztés és attitűdformálás) Az empátia az egyik legfontosabb eszköz a coachingban. Akkor tudsz hatékony segítséget adni, ha érted az ügyfél világát. Ahogy az egyik coachee mondta: „Egy óra beszélgetés után úgy érzem, hogy értesz engem. Ez nagy biztonságot ad, bízni tudok benned.”

Belépni más világába, megérteni a belső logikáját felelősség és kaland. Igen, kell hozzá az őszinte, szinte gyermeki kíváncsiság, a vágy a felfedezésre. És soha nem szabad elfelejtenünk, hogy mi vendégek vagyunk ott. Semmit nem vihetünk el, amit nem szeretne, hogy elvigyünk; tisztelettel és teljes diszkrécióval kell bánnunk a megismert világgal. Biztosítanunk kell, hogy átlátható legyen a tapasztalásunk és a benyomásaink – érzékelésünkben, reakcióinkban nem lehetnek titkok.       
Ne féljünk az empátiától. Merjünk megérteni másokat. Tapasztalatom szerint ez a legnehezebb. Félünk, hogyha valakit megértünk, akkor majd egyet is kell értenünk vele. Nem! MEGÉRTENI nem egyenlő EGYETÉRTENI. Az empátiánál nem számít a saját értékrendünk, nincs benne erkölcsi megítélés, nincs benne véleményalkotás. Akkor is tudunk empatikusak lenni, ha szélsőségesen nem értünk egyet a másik cselekedeteivel vagy világával. Ez szélsőséges helyzetekre is igaz: túsztárgyalásoknál, terrorista események megelőzésénél is akkor tudnak igazán eredményesek lenni, ha megértik a másik oldal logikáját, motivációit.        
Bízzunk magunkban. Lépjünk bele mások világába, merjük félrerakni a sajátunkat. Ez a megmerítkezés megérint bennünket, mint a tó vize – lehet, hogy hidegebb, mit szeretnénk vagy éppen nekünk való. De attól, hogy úszunk benne, még nem oldódunk fel. Mint a színész, aki a lényének 90%-ával a szerepé, de a 10% mindig ő maga marad. 
A belemerítkezés, a megismerés a coachingban a változás alapja. Így tudjuk megtalálni a valódi célokat és megoldásokat. Így tudunk a helyzethez leginkább illeszkedő eszközöket találni – legyen az egy teszt, egy kérdés, egy visszajelzés, egy modell megismerése. Így fedezünk fel eddig meg nem látott lehetőségeket és találunk valódi megoldásokat.

A „Coaching határok nélkül” éves program keretében, havi rendszerességgel, előadások, workshopok formájában teret ad nemzetközi szinten a leg(el)ismertebb coachoknak, hogy bemutassák, számunkra megmutassák a coach szakma sokszínűségét és mélységét. 2012. június 5-én dr. Jonathan Passmore tartott egy izgalmas workshopot a pszichometrikus eszközökről és leadership modellekről. Ennek keretében – az angol humor megnyilvánulásaként – kaptuk feladatul, hogy a tréner által megadottmai magyar politikusokon próbáljuk egy-egy modell használhatóságát egy elképzelt coaching szituációban.

Gondolatok a perfekcionizmusról.

Korábbi bejegyzésem kapcsán sokféle visszajelzés érkezett és izgalmas beszélgetések indultak el. Látszik, hogy a téma sokunkat érdekel. Nem véletlenül. Hogy miért? Nem kell messze mennem néhány példáért.

„Anya! Értsd már meg, hogy egy kitűnőnek sokkal nehezebb. Innen csak lefelé vihet az út. Rám mindenki úgy gondol, hogy mindenre tudom a helyes választ. Olyan egyszerűen nem lehet, hogy én valamit rosszul csináljak” – hát így. A 11 éves lányom.

„Tartok attól, hogy ha nem tudok a cég kiemelt ügyfeleivel személyesen foglalkozni, akkor több ügyfelünk elmegy. Félek, hogy mások nem tudják ezt úgy csinálni, ahogy azt én szoktam.” – mondta múltkor egy felsővezető a coaching beszélgetésen.

És egy kicsit távolodva. Idézet egy kedves barátnőm leveléből:

“Múltkor én vittem suliba egy ismerősünk gyerekét. Angol iskolánál a búcsúzkodás rendszerint: “Have fun!”, “Let Pedro play football with you, guys”, kicsiknél: “Don’t forget to share today!”          
Magyar iskolánál abban az öt percben, amíg ott álltam: “Ne feledd, hogy a rókának tarajos foga van!”, “Légy ügyes!”, “Légy okos!”, “Figyelj a tanár nénire!”, “Biztos nálad van a technika házi feladatod?”

Szóval mi az, hogy perfekcionizmus?

1. A perfekcionistaként könyörtelenül hajtunk a túlzottan magas sztenderdek eléréséért. (Magunk sokszor észre sem vesszük, hogy ezek a célok irreálisan magasak. Mindemellett a külsők szemében érthetetlen, hogy miért állítunk ilyen magas célokat magunk elé.)
2. Az önértékelésünket alapvetően befolyásolja, hogy ezeket a könyörtelen célokat eléjük-e, vagy sem.
3. És bár sok negatív tapasztalatot gyűjtünk be az elérhetetlenül magas célok kitűzésével, mégis folytatjuk a menetelést a megszokott módon.

Azaz a fentiekből is következik, hogy a perfekcionizmust sokan tévesen értelmezik, ha azt gondolják, hogy ugyanazt jelenti, mint „tökéletesnek lenni”, vagy „valamit tökéletesen csinálni”. A perfekcionizmus ezen túlmutat, hisz egy egész hitrendszert keretez. 
Mindennapjaink szerves része, hogy magas sztenderdeket és célok tűzünk ki. Ha nem így lenne, akkor nem lenne teljesítés, nem mennénk előre, nem tanulnánk, nem tapasztalnánk. Akkor van csak baj, ha ezek a célok és az értük folytatott folyamatos küzdelem a boldogságunk útjába áll, akkor, ha mindezek a teljesítményünket visszahúzzák. 
A könyörtelenül magas célokért való küzdelem ugyanis gyakran feszültté, idegessé tesz. Fokozza a perfekcionizmus paradox voltát az is, hogy az irreálisan magas célok eléréséhez kapcsolt önbecsülésünk folyamatosan gyengül, hisz lehetetlen a lehetetlent elérni… 
Mindezek a jólétünket erősen befolyásolják, amit még tetéznek a prefekcionizmusnak egyéb következményei: a gyakori elszigetelődés, a frusztráció, a depresszió, a kapcsolati nehézségek, az állandó időzavar, a romló egészség és az állandósult félelem a hibázástól. 
Gyakori félreértés az, hogy aki perfekcionista, az mindenben perfekcionista. Nem így van. Életünk bármely területén lehetünk azok. Van, aki a munkájában („csak a tökéletes munka megengedhető, minden részletnek a helyén kell lennie”), mások az otthonukban, takarításban (mielőtt takarítónő érkezik, gyorsan rendbe teszik a lakásukat, vagy mindent élre állítanak), megint mások a sportban („minden nap jobbnak kell lennem”, egy hiba miatt képesek testi önsanyargatásra is) stb.

A perfekcionizmus sokféle képen válik láthatóvá. Nézzünk erre pár példát a munka világából!

• Döntéshozatal:
• Arra törekszik, hogy előadásában mindent, az utolsó részletekig bemutathasson.
• Nehezen dönt, hogy az alternatívák közt melyik lenne a legjobb megoldás. Épp ezért a végsőkig gyűjti az inputokat. Talán meg sem születik a döntés.
• Túlkompenzálás
• Amennyiben delegál –persze ez sem kis küzdelem – az utolsó részletig megadja, hogy hogyan végezzük el a feladatunkat. Ha mindent elmondott, akkor rendszeresen e-mailben figyelmeztet a határidőre, vagy részletekre.
• Megerősítés keresés
• A végső anyagot saját maga is többször ellenőrzi, de felkéri több kollégáját is, hogy csekkolja az anyagot. (Akár egy melléütés is elkeserítheti.)
• Szervezés és listák készítése
• Hosszú listát készít és akár többször is átírja a napi teendőjét. Rendezgeti, írja és újra írja a to-do listáját.
• Folyamatosan pakol és rendet tesz a munkahelyén, mert nem bír nekiállni a munkának, hacsak nincs tökéletesen rend.
• Leállás, megállás nehézsége
• Összeírja, hogy milyen feladatokat kell elvégezni a projekt folyamán. A végén egyedül egy több ezer tételes projekttervvel áll fel. Elégedetlenül.
• Magyaráz és részleteket keres rendületlenül. Vitázik és újra vitázik. Észre sem veszi, hogy a többiek már rég elvesztették érdeklődésüket.

Perfekcionista menedzserek

Csináljunk egy gyors tesztet! Mennyire ismerősek az alábbi vezetői üzenetek? [1]

• Sokat és keményen dolgozz!
• Őrizd meg azt a látszatot, hogy mindig, minden helyzetben tudod a helyes választ és a szükséges információt!
• Érezd azt, hogy itt mindenképpen bizonyítanod kell!
• Tekintsd értelmetlennek az erőfeszítést, ha az eredmény elmarad a tökéletestől!
• Fojtsd el érzelmeidet és koncentrálj a feladatra!
• Tűzz ki irreálisan magas célokat!
• Szenteld figyelmedet a részleteknek és a felesleges precizitásnak!
• Tekintsd mindennél fontosabbnak a munkádat!

A legtöbbünknek ismerősek, sajnos nagyon is. Azt látjuk ugyanis, hogy Magyarországon ezek az üzenetek – így hitek – a vezetők nagy részét (legyen az menedzser, vagy leader egyaránt) jellemzik.         
Ha egy kicsit mögé ásunk, akkor látjuk azt is, hogy ez szinte egyenes következménye a neveltetésünknek:

„Kisfiam, ha mindent tudsz, akkor legfeljebb 4-est kapsz. Ötösre csak a tanár tudja.”
„Az a lényeg, hogy minden kisbetűs leírást tudj! Ne feledd a képaláírásokat!” – hangzott a tapasztalt történelmi egyetemi felvétel előkészítés
„Ábel dolgozatában 6 hiba volt. Így 94 %-os.” – tudjuk meg a 2. osztályos teljesítményét. (És próbáljuk otthon felvidítani, hiszen ez tulajdonképpen milyen jó eredmény!)

Szóval, ha jók akartunk lenni, egyetemre be akartunk jutni, nem ártott egy jó adag perfekcionizmus. 
Aztán jött a munka világa, ahol a rendszerek, az irreális célok, a teljesítményértékelés sokszor ráerősített erre: évről-évre nehezedő célok, nálunk nincs lehetetlen, mi lehozzuk a csillagot az égről.

Hogyan leszünk tökéletes perfekcionisták?

„Na, legfeljebb a gyerekem is elmegy önismereti csoportba” – szoktuk kollégáimmal kínosan megjegyezni, amikor szülői élménybeszámolót tartunk a gyereknevelési élvezetekről. Mert hogyan is tanulható a perfekcionizmus?

Közvetlen tanulás – jutalmazás és pozitív megerősítés által: gyakori, hogy amennyiben a jó teljesítményre elismerést kapunk (Nagyon ügyes vagy! Kitűnő munka! Büszkék vagyunk rád apáddal!), úgy az a hitrendszerünk alakul ki, hogy „akkor lesznek rám büszkék és ismernek el, ha sikeres vagyok”. Később ez a hit tévesen úgy szilárdul meg, hogy „Csak akkor ismernek el, ha sikeres vagyok”

Közvetlen tanulás – büntetés és a pozitív megerősítés hiánya: másik módja a perfekcionista gondolkozás kialakulásának, amikor büntetésre válaszként igyekszünk jók lenni. Ha például azt halljuk, hogy „haza se gyere, ha 4-est kapsz”, akkor az a keretrendszer alakulhat ki, miszerint „sohase szabad 4-est kapnom, mindig kitűnőnek kell lennem”. Sajnos ez a gondolkozás, büntetés nélkül is beindulhat. Ilyenkor valahogy így hangzik a keretünk: „nekem csak 5-öst szabad hazahoznom, mert csak akkor szeretnek engem a szüleim”.

Közvetett tanulás, a modellálás: Sokan mesélik, hogy őket sosem büntették, ha valami nem sikerült, sosem érkezett olyan üzenet, hogy nem fogadnák el, ha valamit nem csináltak jól. Ilyenkor érdemes végiggondolni, hogy pl. a szülők nem dolgoztak-e otthon is sokat, nem vitték-e haza a munkát és görnyedtek este is a gép felett, netán kevés időt szántak a feltöltődésre, szabadságra? Ilyenkor ugyanis fordíthatjuk e helyzetet úgy is, hogy „A munka mindennél fontosabb.” És később ezt úgy éljük meg, hogy „A siker a munkában mindennél fontosabb.”

Temperamentum: többen állítják, hogy ők „emberemlékezet óta” perfekcionisták. Kutatások bizonyítják, hogy bizonyos temperamentum jellemzőkkel élők –pl. az újdonságokat folyton kereső, mások visszajelzésétől erősen függő, a célokért akár fáradsággal is küzdő – könnyen válnak perfekcionistákká.

Változzunk, de hogyan?

Jogos kérdés és a válasz nem egyszerű.    
Személyes szinten azt tapasztaltam, hogy már az nagy lépés, ha valaki észreveszi gondolataiban a perfekcionista keretrendszert. Mert ez már legalább fele az útnak! Innen ugyanis lassan, lépésről-lépésre ki lehet alakítani egy új keretrendszert, ahol a perfekcionizmus által meglelt előnyök (pld. elismerés, visszajelzések) helyettesíthetők valami újjal, valami egészségesebbel.     
Szervezeti szinten kettős a dolgunk. Egyrészt a vezetők önismeretének erősítésével és változási akaratával lehet elmozdulni, másrészt a vállalati rendszerek újragondolásával tudunk szervezeti szintű hatást elérni.           
Személyes szinten így a hitrendszerünk, csoportos –így vállalati – szinten a keretrendszer átírásával lehetünk boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak. 

[1] A kérdések a Human Synergistics Leadership/Impact®(L/I) kérdőívéből származnak.