Gondolatok a perfekcionizmusról.
Korábbi bejegyzésem kapcsán sokféle visszajelzés érkezett és izgalmas beszélgetések indultak el. Látszik, hogy a téma sokunkat érdekel. Nem véletlenül. Hogy miért? Nem kell messze mennem néhány példáért.
„Anya! Értsd már meg, hogy egy kitűnőnek sokkal nehezebb. Innen csak lefelé vihet az út. Rám mindenki úgy gondol, hogy mindenre tudom a helyes választ. Olyan egyszerűen nem lehet, hogy én valamit rosszul csináljak” – hát így. A 11 éves lányom.
„Tartok attól, hogy ha nem tudok a cég kiemelt ügyfeleivel személyesen foglalkozni, akkor több ügyfelünk elmegy. Félek, hogy mások nem tudják ezt úgy csinálni, ahogy azt én szoktam.” – mondta múltkor egy felsővezető a coaching beszélgetésen.
És egy kicsit távolodva. Idézet egy kedves barátnőm leveléből:
“Múltkor én vittem suliba egy ismerősünk gyerekét. Angol iskolánál a búcsúzkodás rendszerint: “Have fun!”, “Let Pedro play football with you, guys”, kicsiknél: “Don’t forget to share today!”
Magyar iskolánál abban az öt percben, amíg ott álltam: “Ne feledd, hogy a rókának tarajos foga van!”, “Légy ügyes!”, “Légy okos!”, “Figyelj a tanár nénire!”, “Biztos nálad van a technika házi feladatod?”
Szóval mi az, hogy perfekcionizmus?
- A perfekcionistaként könyörtelenül hajtunk a túlzottan magas sztenderdek eléréséért. (Magunk sokszor észre sem vesszük, hogy ezek a célok irreálisan magasak. Mindemellett a külsők szemében érthetetlen, hogy miért állítunk ilyen magas célokat magunk elé.)
- Az önértékelésünket alapvetően befolyásolja, hogy ezeket a könyörtelen célokat eléjük-e, vagy sem.
- És bár sok negatív tapasztalatot gyűjtünk be az elérhetetlenül magas célok kitűzésével, mégis folytatjuk a menetelést a megszokott módon.
Azaz a fentiekből is következik, hogy a perfekcionizmust sokan tévesen értelmezik, ha azt gondolják, hogy ugyanazt jelenti, mint „tökéletesnek lenni”, vagy „valamit tökéletesen csinálni”. A perfekcionizmus ezen túlmutat, hisz egy egész hitrendszert keretez.
Mindennapjaink szerves része, hogy magas sztenderdeket és célok tűzünk ki. Ha nem így lenne, akkor nem lenne teljesítés, nem mennénk előre, nem tanulnánk, nem tapasztalnánk. Akkor van csak baj, ha ezek a célok és az értük folytatott folyamatos küzdelem a boldogságunk útjába áll, akkor, ha mindezek a teljesítményünket visszahúzzák.
A könyörtelenül magas célokért való küzdelem ugyanis gyakran feszültté, idegessé tesz. Fokozza a perfekcionizmus paradox voltát az is, hogy az irreálisan magas célok eléréséhez kapcsolt önbecsülésünk folyamatosan gyengül, hisz lehetetlen a lehetetlent elérni…
Mindezek a jólétünket erősen befolyásolják, amit még tetéznek a prefekcionizmusnak egyéb következményei: a gyakori elszigetelődés, a frusztráció, a depresszió, a kapcsolati nehézségek, az állandó időzavar, a romló egészség és az állandósult félelem a hibázástól.
Gyakori félreértés az, hogy aki perfekcionista, az mindenben perfekcionista. Nem így van. Életünk bármely területén lehetünk azok. Van, aki a munkájában („csak a tökéletes munka megengedhető, minden részletnek a helyén kell lennie”), mások az otthonukban, takarításban (mielőtt takarítónő érkezik, gyorsan rendbe teszik a lakásukat, vagy mindent élre állítanak), megint mások a sportban („minden nap jobbnak kell lennem”, egy hiba miatt képesek testi önsanyargatásra is) stb.
A perfekcionizmus sokféle képen válik láthatóvá. Nézzünk erre pár példát a munka világából!
- Döntéshozatal:
- Arra törekszik, hogy előadásában mindent, az utolsó részletekig bemutathasson.
- Nehezen dönt, hogy az alternatívák közt melyik lenne a legjobb megoldás. Épp ezért a végsőkig gyűjti az inputokat. Talán meg sem születik a döntés.
- Túlkompenzálás
- Amennyiben delegál –persze ez sem kis küzdelem – az utolsó részletig megadja, hogy hogyan végezzük el a feladatunkat. Ha mindent elmondott, akkor rendszeresen e-mailben figyelmeztet a határidőre, vagy részletekre.
- Megerősítés keresés
- A végső anyagot saját maga is többször ellenőrzi, de felkéri több kollégáját is, hogy csekkolja az anyagot. (Akár egy melléütés is elkeserítheti.)
- Szervezés és listák készítése
- Hosszú listát készít és akár többször is átírja a napi teendőjét. Rendezgeti, írja és újra írja a to-do listáját.
- Folyamatosan pakol és rendet tesz a munkahelyén, mert nem bír nekiállni a munkának, hacsak nincs tökéletesen rend.
- Leállás, megállás nehézsége
- Összeírja, hogy milyen feladatokat kell elvégezni a projekt folyamán. A végén egyedül egy több ezer tételes projekttervvel áll fel. Elégedetlenül.
- Magyaráz és részleteket keres rendületlenül. Vitázik és újra vitázik. Észre sem veszi, hogy a többiek már rég elvesztették érdeklődésüket.
Perfekcionista menedzserek
Csináljunk egy gyors tesztet! Mennyire ismerősek az alábbi vezetői üzenetek? [1]
- Sokat és keményen dolgozz!
- Őrizd meg azt a látszatot, hogy mindig, minden helyzetben tudod a helyes választ és a szükséges információt!
- Érezd azt, hogy itt mindenképpen bizonyítanod kell!
- Tekintsd értelmetlennek az erőfeszítést, ha az eredmény elmarad a tökéletestől!
- Fojtsd el érzelmeidet és koncentrálj a feladatra!
- Tűzz ki irreálisan magas célokat!
- Szenteld figyelmedet a részleteknek és a felesleges precizitásnak!
- Tekintsd mindennél fontosabbnak a munkádat!
A legtöbbünknek ismerősek, sajnos nagyon is. Azt látjuk ugyanis, hogy Magyarországon ezek az üzenetek – így hitek – a vezetők nagy részét (legyen az menedzser, vagy leader egyaránt) jellemzik.
Ha egy kicsit mögé ásunk, akkor látjuk azt is, hogy ez szinte egyenes következménye a neveltetésünknek:
„Kisfiam, ha mindent tudsz, akkor legfeljebb 4-est kapsz. Ötösre csak a tanár tudja.”
„Az a lényeg, hogy minden kisbetűs leírást tudj! Ne feledd a képaláírásokat!” – hangzott a tapasztalt történelmi egyetemi felvétel előkészítés
„Ábel dolgozatában 6 hiba volt. Így 94 %-os.” – tudjuk meg a 2. osztályos teljesítményét. (És próbáljuk otthon felvidítani, hiszen ez tulajdonképpen milyen jó eredmény!)
Szóval, ha jók akartunk lenni, egyetemre be akartunk jutni, nem ártott egy jó adag perfekcionizmus.
Aztán jött a munka világa, ahol a rendszerek, az irreális célok, a teljesítményértékelés sokszor ráerősített erre: évről-évre nehezedő célok, nálunk nincs lehetetlen, mi lehozzuk a csillagot az égről.
Hogyan leszünk tökéletes perfekcionisták?
„Na, legfeljebb a gyerekem is elmegy önismereti csoportba” – szoktuk kollégáimmal kínosan megjegyezni, amikor szülői élménybeszámolót tartunk a gyereknevelési élvezetekről. Mert hogyan is tanulható a perfekcionizmus?
Közvetlen tanulás – jutalmazás és pozitív megerősítés által: gyakori, hogy amennyiben a jó teljesítményre elismerést kapunk (Nagyon ügyes vagy! Kitűnő munka! Büszkék vagyunk rád apáddal!), úgy az a hitrendszerünk alakul ki, hogy „akkor lesznek rám büszkék és ismernek el, ha sikeres vagyok”. Később ez a hit tévesen úgy szilárdul meg, hogy „Csak akkor ismernek el, ha sikeres vagyok”
Közvetlen tanulás – büntetés és a pozitív megerősítés hiánya: másik módja a perfekcionista gondolkozás kialakulásának, amikor büntetésre válaszként igyekszünk jók lenni. Ha például azt halljuk, hogy „haza se gyere, ha 4-est kapsz”, akkor az a keretrendszer alakulhat ki, miszerint „sohase szabad 4-est kapnom, mindig kitűnőnek kell lennem”. Sajnos ez a gondolkozás, büntetés nélkül is beindulhat. Ilyenkor valahogy így hangzik a keretünk: „nekem csak 5-öst szabad hazahoznom, mert csak akkor szeretnek engem a szüleim”.
Közvetett tanulás, a modellálás: Sokan mesélik, hogy őket sosem büntették, ha valami nem sikerült, sosem érkezett olyan üzenet, hogy nem fogadnák el, ha valamit nem csináltak jól. Ilyenkor érdemes végiggondolni, hogy pl. a szülők nem dolgoztak-e otthon is sokat, nem vitték-e haza a munkát és görnyedtek este is a gép felett, netán kevés időt szántak a feltöltődésre, szabadságra? Ilyenkor ugyanis fordíthatjuk e helyzetet úgy is, hogy „A munka mindennél fontosabb.” És később ezt úgy éljük meg, hogy „A siker a munkában mindennél fontosabb.”
Temperamentum: többen állítják, hogy ők „emberemlékezet óta” perfekcionisták. Kutatások bizonyítják, hogy bizonyos temperamentum jellemzőkkel élők –pl. az újdonságokat folyton kereső, mások visszajelzésétől erősen függő, a célokért akár fáradsággal is küzdő – könnyen válnak perfekcionistákká.
Változzunk, de hogyan?
Jogos kérdés és a válasz nem egyszerű.
Személyes szinten azt tapasztaltam, hogy már az nagy lépés, ha valaki észreveszi gondolataiban a perfekcionista keretrendszert. Mert ez már legalább fele az útnak! Innen ugyanis lassan, lépésről-lépésre ki lehet alakítani egy új keretrendszert, ahol a perfekcionizmus által meglelt előnyök (pld. elismerés, visszajelzések) helyettesíthetők valami újjal, valami egészségesebbel.
Szervezeti szinten kettős a dolgunk. Egyrészt a vezetők önismeretének erősítésével és változási akaratával lehet elmozdulni, másrészt a vállalati rendszerek újragondolásával tudunk szervezeti szintű hatást elérni.
Személyes szinten így a hitrendszerünk, csoportos –így vállalati – szinten a keretrendszer átírásával lehetünk boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak.
[1] A kérdések a Human Synergistics Leadership/Impact®(L/I) kérdőívéből származnak.
