Próbálj ki 30 napig egy új dolgot

Matt Cutt – Googlenél dolgozó mérnök srác – 2009-ben úgy döntött, hogy minden nap legalább 10.000 lépést meg fog tenni, összesen 30 napig. Kísérlete sikeres volt, élvezte, így újabb kihívást keresett: 30 napig nem nézett TV-t.

Azóta 30 naponta újabb témát keres magának. Volt, hogy csak bicajjal járt a munkahelyére, volt, hogy nélkülözött minden Microsoft szoftvert, volt, hogy nem használt iPhone-t, vagy épp nem ivott koffeines italt, nem evett cukrot, 15 percet meditált minden nap, olvasta a Bibliát, mindennap készített egy fotót, novellát írt, vagy épp mindennap megtanult egy új szót.

Egyik blogbejegyzésében a lelkes olvasótáborát szavaztatta meg következő hónapos témáiról. A következő lett a top 3:

  1. Bibliát olvasson minden nap,
  2. Minden nap tegyen valakivel valami kedveset,
  3. Jobb keze helyett használja bal kezét.

A sorban vannak még érdekes ötletek, én biztosan szavaztam volna rájuk: próbáljon meg ideális férj lenni (na vajon az milyen?), próbálja ki a többfázisú alvást (naponta legalább 3x-i alvás). Voltak olyanok is, akik a szexről mondhatnák le (Ezt eddig nem vállalta. Legalábbis nyilvánosan). TED előadásában Matt azt meséli el, hogy ezek a 30 napos kihívások valahogy lelassították az időt és az élete izgalmasabbá vált. Ezek a 30 napok jó ugródeszkát jelentenek a tartós változásokhoz. A viselkedésváltozási kísérletek ugyanis azt mondják, hogy 66 nap alatt tartós változásokat tudunk elérni mindennapi viselkedésünkben.

Mondd, te mit próbálnál ki 30 napig?

Próbálj ki 30 napig egy új dolgot Read More »

Nyerd vissza életed 10 lépésben!

1. Aludj eleget!

A leginkább alulértékelt viselkedés mindennapjainkban. Pedig napifél-egy óra plusz alvással kicseréled tested. Napi 7-8 órára van szüksége a népesség 90%-ának.

 

2. Mozogj!

Heti négy alkalommal fél órás mozgás már komoly eredményeket hozhat. Támogatja mentális és fizikai energiáidat.

 

3. Keveset egyél, de gyakran!

Mindenképpen reggelizz, és többször, kis adagokkal adj magadnak energiát!

 

4. Tarts szünetet, hogy megújulhass!

Szükségünk van arra, hogy 1-1,5 óránként pihenjünk. Sétálj, válts csatornát, csinálj légzőgyakorlatot néhány percig!

 

5. Tölts időt Szeretteiddel!

Legyél jelen, adj számukra osztatlan figyelmet!

 

6. Mondj köszönetet!

Legalább hetente egyszer fejezd ki hálád mások felé. Írj e-mailt, írj köszönöm kártyát, hívd fel, mondd el nekik!

 

7. A legfontosabbal kezdj!

Reggelenként van általában a legtöbb energiánk. Szenteld az első egybefüggő 60-90 percedet a legfontosabbnak!

 

8. Gyakorold a reflexiót!

Esténként egy negyed-fél órában gondolj vissza a napodra! Mit tanultál aznap, és mi lesz a holnapod legerősebb prioritása?

 

9. Tanulj!

Jobban dolgozik az agyunk, ha dolgoztatjuk. Olvass, tanulj nyelvet, sportolj, játssz hangszeren, rajzolj!

 

10. Adj!

– ha csak heti egy órát másért teszel, a Világot jobbá teszed!

Nyerd vissza életed 10 lépésben! Read More »

Megtanultam nemet mondani

Mit tanultál abból, hogy napi 12-18 órákat dolgoztál az elmúlt fél évben? – tettem fel a kérdést egy coaching folyamat kellős közepén ügyfelemnek, egy húzós, nemzetközi projekt zárását követően. Ekkor már túl volt egy lebetegedésen és egy hetes valódi szabadságon (úgy rendesen, email mentesen).

„Azt erősítettem meg magamban, hogy szabad és kell nemet mondanom. Megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor a testem jelez: szédülök, rosszul vagyok, megbetegszem. Most már hallgatok a jelekre. Sőt, nem várom meg, amíg ilyen erős jelzést kapok. Hamarabb nemet mondok, figyelek arra, hogy mit és mennyit csinálok. Figyelek arra, hogy legyen pihenés és hétvégén már nem dolgozom.” Ő megtette az első lépéseket. Egy nehéz időszakot végigdolgozott, épségben megúszta. Sőt, talán élete egyik legnagyobb tanulásához segítette az élmény. Mindenkinek nehéz itt-ott nemet mondani.

Miért van ez?

  • Mert félünk, hogy megbántunk valakit, hisz nem akarunk udvariatlanok lenni.
  • Félünk, hogy akkor már nem is leszünk fontosak. Mert, ha lemondunk valamiről, akkor az végleges nemet jelenthet. Messze nagyobb a hatóköre, mint a mostani tárgynak.
  • Félünk, hogy a nemmel a kapcsolatra is nemet mondunk (vagy legalábbis így éli meg az, akinek mondjuk) és sérül a kapcsolatunk.
  • Félünk, hogy elszalasztunk valamit. Ezért inkább megcsinálunk olyat is, amit nem szeretnénk.

Coachingjaim során azt látom, hogy két dolog segít a valós változáshoz:

  • Meglátok valami olyan vonzó jövőt, amit úgy, ahogy most működöm, nem tudok elérni.
  • Megtapasztalom, hogy a jelen működésem valamiben szűk, vagy fájdalmas.

A célokból, vagy a fájdalomból erő születhet, ami képessé tesz a változásra.
Megtanulni nemet mondani az egyik legnagyobb ajándék, mit magadnak adhatsz. Valódi döntésekhez segít és időt ad ahhoz, hogy a számodra igazán lényeges dolgokkal foglalkozhass.

Megtanultam nemet mondani Read More »

Tehetségek

Mit jelent neked a siker? – tettem fel a kérdést az elmúlt napokban többször is egy tehetség programunk nyitóinterjújában.         
Sokan vannak, színesek és tehetségesek a résztvevők. Sokfélék, sok tapasztalattal és meglátással, mégis néhány dologban szinte azonosan gondolkodnak. Ritka az ilyen összhang. Kivételesek ők? Vagy csak tudnak valamit, amit sokan nem?

„Mindig lázban égek”, „mintha minden napom egy focimeccs lenne” – így beszélnek munkájukról. Ambiciózusok és harapósak. Szeretik a célokat, a kihívásokat, a fejlesztéseket. Mindannyian azt mondják, hogy nagy és izgalmas célokért dolgoznak, élvezik az alkotást. Lételemük, hogy lássák erőfeszítéseik eredményét. Munkájukért felelősséget vállalnak.

„Bízok magamban, optimista vagyok” – hisznek abban, ha valamit jól csinálnak, ha valami mellett elköteleződnek, akkor mások is kedvet kapnak. Egyszerű üzenet, de azért nem könnyű kivitelezni a nagy nyomásban, ugye?

„Ha látom, hogy amit csinálok, annak van hatása. Amikor látom, hogy ezt én, ezt mi csináltuk.” – a válasz arra, hogy hogyan szeretsz dolgozni. Talán az egyik legfontosabb motiváló tényező, ha munkánk eredményét látjuk és érzékeljük. Ők mindannyian így dolgoznak. Napi-heti-havi-féléves eredményekkel.

„Itt jó kollégák vannak. Jó velük dolgozni.” – így nyilatkozott mindenki. És bár nagy a verseny, mindenki vallja, hogy együtt könnyebb, együtt nagyobb célokért lehet harcolni. Megtapasztalta mindenki a csapatban rejlő erőket.

Már-már idealisztikus a kép, pedig igaz. Van ugyanakkor az éremnek egy másik oldala is, amit ez a cég okosan csinál: a szervezeti kultúra ugyanis megerősíti ezt a fajta hozzáállást. Itt nagy hangsúly van azon, hogy a jót elismerjék. Nem fukarkodik a cég az elismerésekkel, a visszajelzésekkel, az országos, vagy épp nemzetközi díjakkal. Itt a jó ötleteket – jó eladás mellett – a cég támogatja: lehetőséged van kipróbálni magad, bizonyítani, jó gyakorlatokat kidolgozni és büszkén nézni „saját gyermeked”, amint azt nemzetközi szinten is beindítják. „Itt a kultúra azt üzeni, hogy azon gondolkozz, mi újat tudsz csinálni, mitől lesz valami még jobb!” – mondják az inspiráló közegről. Úgy hangzik, mint a dopping. És úgy is működik. Láthatóan lehet szeretni ezt a környezetet. Inspirál, dübörögve küldi szét éreidben az adrenalint. Felgyorsít és hatalmas erőfeszítésekre képessé tesz. Okos egymásra találás kell: ebben a szervezetben ugyanis csak akkor teljesíthetsz jól, ha felelősséget vállalsz magadért és te is futólépésben közlekedsz. A környezet inspirál és stimulál mindaddig, amíg lépést tudtok tartani egymással.

Tehetségek Read More »

Tényleg legyünk mindig boldogok?

„Légy boldog!” – „Boldogság 7 lépésben.” „A boldogság csak rajtad múlik!” – olvashatjuk nap, mint nap a bejegyzéseket. De tényleg? Nekünk mindig boldognak kell lennünk?

A boldogság fontos céljaink elérésére vezérel, erőt ad az akadályok leküzdésére, óv a stressztől, fizikai és mentális egészségünket védi, összekapcsol másokkal. De vajon minden helyzetünket a boldogság fogja megoldani? Érzelmeink abban segítenek bennünket, hogy a környezethez igazodjunk, az aktuális kérdésekre, kihívásokra és lehetőségre megfelelő válaszokat adjunk. 4 alap, ún. autentikus érzelmet különböztetünk meg. Ezek a boldogság, félelem, a szomorúság és a düh. 

A félelem energiákat mobilizál: jelzi, hogy a jövőben veszély van, beindítja a szervezetünk megküzdési stratégiáit.

Dühünk a jelen problémájáról szól. Azt élem meg, hogy határaim, értékeim, a számomra fontos dolgok sérülnek.

Szomorúságunk a veszteségről szól. Szomorúságunkkal segítjük magunkat, hogy egy múltbéli fájdalmas eseményen túljussunk. Segít a lezárásban.

Az öröm támogat minket céljaink elérésében, eredményeink megtartásában és nyitottá tesz a kapcsolatokra, együttműködésekre. Örömünk ugyanakkor azt is jelzi nekünk, hogy végre pihenhetünk: elértünk valamit, itt az ideje a megpihenésnek.

Érzelmeink segítenek minket, hogy az adott helyzetben, az itt és most-ban megfelelően cselekedjünk és gondolkozzunk. Minden érzelemnek megvan a szerepe. Nem szabad felülírni semelyiket és nem kell magunkat törni az örök boldogságért. Mert az ebben a formában nem igaz.

Tényleg legyünk mindig boldogok? Read More »

Komfort zónán túl

Gyerekkoromban annyit hallgattam a Beethoven szimfóniákat, hogy kétségem sem volt afelől, hogy bizony én is el tudnám bármelyiket vezényelni. Finom kézmozdulatok, tökéletes intések, nagy gyorsítások, forték és crescendok, tökéletesen összecsiszolt zenekar.

Aztán a 40 éves szülinapomon szembe jött velem a gyerekkori álmom: karácsonykor nagyközönség előtt vezényelhetek. Ugorjunk egy kicsit, ott lett érdekesebb.

3 nap volt hátra a koncertig. Már csak három. Szerdán este még egy próba, ahol végre egyben láthattam a teljes zenekart, az énekest, a vokált és az énekkart. Először és utoljára a nagy koncert előtt. Szerda este kezdődött. Egyszerűen azt gondoltam: itt a vég. Szemeim előtt a finom kézmozdulatok és tökéletes intések helyett egy esetlen, bakugrásokkal közlekedő, béna, a zenekart sem észlelő figura billegett. Utolsó kísérlet képen megírtam a kedves oktatómnak, Zolinak, hogy – bár még alszom a döntésre egyet – erősen gondolkodom, hogy lemondom a koncerten való fellépésemet és átteszem valamikor későbbre. Akkor legalább tudok még gyakorolni.

Másnap reggel Zoli hívott: „Mész te a fenébe! Az utolsó időszakban nem szabad feladni! Meglátod mennybe mész. Hidd el, én is mindig izgulok a fellépések előtt…” És akkor ott nem tudtam már azt mondani, hogy nem. Úgyhogy nagy lélegzet és csütörtök, péntek, szombat őrületes gyakorlásba kezdtem. Vezényletem a fürdőben (ott ugye magamra zárhatom az ajtót, na meg tükör is van. Ha ugye mégis nagyon béna lennék), vezényeltem a WC-n, álmomból felébredve is a taktust ütöttem. Vezényeltem, énekeltem, taktust ütöttem. És közben úgy, de úgy izgultam, mint soha életemben. Már-már bénítóan.

Ha most beleguglizol a nagyvilágba és rákeresel a „komfort zónán kívül” szóösszetételre, őrületes okosságokat találsz. „Nézz szembe a félelmeddel! Ne várj tőle eredményt! Élvezd az ismeretlent! Légy magabiztos! Ismételj pozitív állításokat magadról és az eseményről! –mindezt persze jelen időben”. Meg kell mondanom, hogy mindezek SEMMIT sem segítettek. Nagy, üres szónoklatoknak és buzzwordök-nek tűntek. Nézzek szembe a félelmekkel? Hát nem érzek semmi mást?! Élvezzem? Remélem, majd lesz ilyen pillanat is… Légy magabiztos! Tényleg? Pont akkor, amikor kiderül, hogy semmit sem tudok? És még beszéljek magamban?

Jó öreg, sokszor bevált technikámhoz folyamodtam. Felhívtam barátokat, eljátszottam az esetlenségemmel, vicceltem, kínomban röhögtem (magamon) és persze gyakoroltam. Semmi más nem segített, csak az aktív hallgatás. Egyszerűen csak az kellett, hogy halljanak meg, hallják mások is a félelmemet. Nem kellettek okosságok, nem kellettek bölcs mondatok. Kapcsolatok, társak és figyelemmel hallgatók kellettek. Szombaton pedig a koncerten tényleg Mennybe mentem.

Komfort zónán túl Read More »

Mondd, te is az extrémek közé tartozol?

„Figyelj, én megtanultam, hogy keveset igyak napközben, mert a sok telko között nem tudok kijutni a WC-re” – mondta egy tréning résztvevőnk. Sajnos nincs egyedül ezzel az őrült megoldással.

2006-ban a Harvard Business Review-ban megjelent egy kutatás” Extrém munkák: A 70 órás munkahét veszélyes csábítása” címmel. Nézzük, kik tartoznak az extrém kategóriába!

Dolgozol heti 60 órát? A jól fizetettek közé tartozol? Igaz-e rád legalább 5 az alábbi jellemzők közül?

  • Kiszámíthatatlan munkamennyiség
  • Gyors ütemű munkavégzés szoros határidők mellett
  • Rendkívüli mértékű felelősségvállalás, ami több munkakörrel is felér
  • Munkához kötődő események munkaidőn túl
  • Ügyfelek számára elérhetőség 7/24 időben
  • Profit és veszteség feletti felelősség
  • Mentorálás és felvétel feletti felelősség
  • Számos utazás
  • Nagyszámú közvetlen beosztott
  • Munkahelyen való jelenlét legalább napi 10 órában

A kutatás érdekes eredményre jutott: ahelyett, hogy ezek a munkavállalók a kiégésről és fásultságról panaszkodnának, úgy nyilatkoztak, hogy imádják munkájukat (66%), sokkal inkább élik meg munkahelyüktől a megerősítést, mintsem a kiszipolyozást. A legtöbben azt mondták, hogy a munka kihívó, serkentőleg hat és ad egy kellemes adrenalin fröccsöt is a mindennapokra.

 

Mi lehet itt akkor a hátulütő?

Férfiak 66%-a, a nők 77%-a ugyanakkor azt állítja, hogy egy ilyen extrém munka mellett az életük más, fontos dimenziói elsikkadnak. A férfiak 65%-a, a nők 33%-a jelezte, hogy gyermekükkel való kapcsolatuk bizony megsínyli ezt az életstílust és a megkérdezettek 46%-a állította, hogy partnerükkel való kapcsolatuk is áldozata ennek a munkastílusnak. Több, mint 2/3-a a megkérdezetteknek állítja, hogy egészségesebben élnének, ha kevésbé extrémen dolgoznának és minden második ember állítja, hogy szexuális élete is minőségibb lenne, ha máshogy élne. Az extrém munkaköröket betöltők 42%-a kevesebb szabadságot vesz ki, mint ami járna neki és több, mint a megkérdezettek fele jelezte, hogy gyakran kell nyaralásukat hivatalos ügyek miatt megszakítania. Ezek itt mind statisztikák. Érdekes adatok- mondhatjuk. De vajon hogyan élnek, milyen történetekkel és milyen forgatókönyvekkel bizonyítják nap, mint nap ezek a vezetők saját életüket? Milyen okokat, indokokat kell felhozni saját magunknak mind ahhoz, hogy legmélyebb értékeinkkel ellentétben éljük mindennapjainkat? 

Amikor hosszú évek múlva visszanézünk és látjuk a széteső családunkat, a szülő nélkül felnővő gyerekeket, az életünkből csendben távozó szüleinket, akkor vajon mondjuk-e, hogy mindezek ellenére megérte így élnünk? Gyártjuk-e még magunkat azokat az indokokat, hogy máshogy nem lehet?

Mindig van máshogy. Érdemes megkeresni, még mielőtt nagyon fáj.

Mondd, te is az extrémek közé tartozol? Read More »

Határ a csillagos ég

A támogató közeg ereje, avagy kultúr-kóstoló egy angliai iskolai évből

„Ha egy kultúrából egyszer kicsit hosszabb időre kilépsz, (…) egy új nézőpontot nyersz. Elkezded a saját kultúrádat, a saját viszonyaidat ehhez a kultúrához képest kívülről szemlélni. Olyan nézeteket látsz, amelyet csak kívülről lehet konstruálni. Ez nem bűn, eltévelyedés, hanem csupán a nézőpontváltozás következménye.” – Csányi Vilmos

Pontosan egy éve, nagy izgalmak közepette indultunk az egyéves kalandra. Kilépni a megszokottból, eljönni a családtól, a barátoktól, belecsöppeni valami teljesen újba, ráadásul alig értve a nyelvet – nem könnyű. Gyerekfejjel talán még annál is nehezebb. Vagyis pontosítok: csak az eleje…

A fogadókészség, a kedves és megnyugtató szavak, az udvariasság, amit kezdetektől megtapasztaltunk, mind arról szóltak, hogy: „gyere, segítünk, menni fog!” És tényleg ment. Eleinte küzdelmesen, majd szépen lassan élvezetesen. A búcsú már könnyek között zajlott, mert megszerették az iskolát, a barátokat, az iskola hangulatát, a tanulás könnyedségét. Lányaink el is döntötték, hogy a gyereküket itt fogják iskolába íratni, mi több, Lili lányunk elhatározta, hogy jól fizetett tanárnő lesz. Az órai anyagokat rendületlenül gyártja, a számítógépen rendre ott sorakoznak a tananyagok, az órarendek és az órai ppt-k.

Az ember nem bújik ki a bőréből. Mindenféle szerepben kísértem a gyerekek beilleszkedését és hol ügyesen, hol ügyetlenül álltam mellettük: voltam a félelmek talaján gondoskodó anya, türelmét vesztett tüzet okádó sárkány, remélem, hogy elégszer partnerük, no meg az iskolai futóversenyen újra óvodás. És persze elmaradhatatlanul szervezetfejlesztő is. Rengeteg élményünkből csokorba szedve álljanak itt azok az iskolás üzenetek és tapasztalások, amelyek erős kultúraformáló hatással bírtak, és amelyek segítették a gyerekeink beilleszkedését és tanulását.

 

SuperSlip királynő, avagy SuperStudent minden nap

Pozitív visszajelzésben és megerősítésben nem volt hiány, kaptunk itt bőven. A középiskolában egy-egy magas színvonalú órai teljesítményre, házi feladatra, hozzászólalásra, segítségnyújtásra lehetett ilyen kártyát gyűjteni. Nem járt érte magasabb osztályzat, vagy extra dicséret, de az osztály megtapsolta és megünnepelte a legtöbb kártyát begyűjtőket. Inspiráló volt.

Az iskolakezdést követő 3. hónapban egyik pénteken megcsörrent a telefonom. Lili osztályfőnöke/mentora telefonált: csak annyit akart jelezni felénk, hogy Lili napról-napra ügyesebb, magabiztosabb és nagyon okos. Gratulál a családnak és jó hétvégét szeretne nekünk kívánni. A telefonbeszélgetés után fapofával odaálltam Lilus elé és megmondtam, hogy telefonált nekem az osztályfőnöke. Halálra vált arccal állt ott… jesszus, mi történhetett… Micsoda öröm volt, amikor megmondtam, hogy „csak” azért telefonált az osztályfőnök, hogy elmondja mennyire klassz csaj vagy és gratulál a munkádhoz.

Minden terv befejeztével hivatalos papírt is kaptunk a postán, miután a bizonyítványt hazahozta Lili. Ebben a levélben az állt, hogy szorgalmasan tanuló lányunk rendkívül szép eredményeket ért el, amelyhez gratulálnak és hogy „reméljük, hogy büszkék Lilire”.

Míra és Ármin tavaszra az assembly-k (iskolagyűlés a gyerekek és tanárok részvételével) mindennapos szereplőivé váltak. Addigra ugyanis olyan villámsebességgel versenyeztek matematikában a világ minden tájáról bejelentkező tizenévesekkel az interneten, hogy ezres pontszámokat arattak, jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy iskolájuk előkelő helyezett lett a Mathletics világversenyben. Minden héten felolvasták hát nevüket a teljes iskola előtt, sőt május felé Ármin még elismerő karkötőt is kapott, amit nagy büszkeséggel hordott a suliban.

Év végén minden osztályban szavazást tartottak arról, hogy ki legyen az osztály Libby Evans kategória jelöltje (Libby pár évvel ezelőtt az általános iskolánk egyik down szindrómás kislánya volt). A kitüntetést az kapta meg, akit az osztály a legkedvesebbnek, leginkább segítőkészebbnek talált. Szavazni csakis indoklással lehetett. Családunk nagy örömére Míra lett az osztályának díjazottja. Kitűzőt kapott, hatalmas tapsot és természetesen a teljes iskola előtt megünnepelték az összes osztály díjazottjait.

Amikor új helyzetben vagyunk, amikor ismeretlen a világ körülöttünk, amikor nem értjük, hogy miért történnek úgy a dolgok, ahogy, ott elsősorban biztonságra van szükségünk. Folyamatosan meg kell tapasztalnunk, hogy rendben vagyunk, elfogadnak és támogatnak. Visszajelzéseket kell kapnunk, kapaszkodókat kell találnunk. Ebben a helyzetben nincs olyan, hogy elég. A visszajelzésre, a pozitív mondatokra, érintésekre ilyenkor elemi szükségünk van. Marcial Losada nevéhez fűződő visszajelzéseket feltáró kutatás szerint minimum 3:1-es arányú pozitív-negatív visszajelzés ad olyan közeget, amelyben fejlődni tudunk. Legyen az a közeg a munkahelyünk, vagy akár az otthonunk. „A magas arányú pozitivitás szélesebb viselkedési repertoárt hív életre, ami pedig egy magasabb szintű rugalmasságot, a nehézségekre edzettebb lelket, több szociális erőforrást és optimális működést biztosít.” – Fredrickson B. L. & Losada M. F. (2005). Positive affect and the complex dynamics of human flourishing

Határ a csillagos ég Read More »

66 nap egy új szokás kialakítására?

Jártál már úgy, hogy a tréning végén tíznél több tételt írtál össze, hogy min fogsz változtatni? Esetleg olyan csapatépítésen részt vettél-e, ahol kilónyi flipchartot írtatok tele, hogy ezentúl mit fogtok másképp csinálni? Hát rossz hírünk van. Piszok nehéz lesz.

66 nap 2010-ben Phillippa Lally kollégáival egy izgalmas kísérletet végzett a szokások megszilárdításáról. 96 önkéntes egyetemista részvételével –mindegyikük szeretett volna egy új szokást a mindennapjainak rutinjává emelni – a kutatás több hónapon át zajlott. A kutatásban résztvevők több új napi szokás közül választhattak. Minden új szokás az egészségesebb életmódot támogatta: egy gyümölcs az ebéddel, 15 perc futás minden vacsora előtt, napi 50 felülés, vagy több víz bevitele. A résztvevők minden nap interneten rögzítették előző napi teljesítésüket és válaszoltak olyan kérdésekre, miszerint a tevékenységet „nehéz volt nem elvégezni”, vagy „gyakorlatilag gondolkodás nélkül csináltam”. A kutatás szerint:

Átlagosan 66 nap az automatizmus, azaz a rutin elérése: ennyi idő kellett ahhoz átlagban, hogy gondolkodás nélkül a résztvevők mindennapjainak természetes részévé váljanak a feni tevékenységek.

Az átlag igen csalóka: nagy volt ugyanis a szórás a résztvevők eredményeiben. Voltak, akik 18 nap alatt, mások pedig csak 254 nap elteltével jelezték azt, hogy elérték az automatikus működést.

Minél összetettebb az új viselkedés, annál több időre van szükséged, hogy szokássá váljon. Sportolás rutinszerű végzéséhez átlagosan 1,5-szer annyi időre volt szükség, mint pl. a több víz ivására.

Nem gond, ha kihagysz 1-1 napot. Jó hír, hogy a kutatás szerint nem változott az eredmény, ha egy-két napot kihagytak a kutatásban résztvevők az új viselkedések gyakorlásában. Ám látszott az is, hogy több nap kihagyása lassítja az automatizmus elérését.

Bár a kutatás több ponton kritizálható, eredménye kétségkívül érdekes adalék a viselkedésváltozás gyakorlatához. Milyen üzenetekkel segít bennünket?

  1. Ha egyéni, vagy szervezeti változásban érintett vagy: szánj rá időt! Ha coachingban vagy, adj magadnak legalább 3 hónapot!
  2. Ismételd rendszeresen, próbáld napi szintre emelni az új viselkedést! Kísérletezz, játssz, jutalmazd magad!
  3. Válassz olyan új viselkedést, ami élvezetet ad!
  4. Kérj visszajelzést a környezetedtől, lásd, hogyan hat a te változásod a környezetedre és saját magadra!
  5. Állítsd meg az irreális vállalási folyamatot: ha azt látod, hogy a csapatod, vagy a szervezet túl sok mindent és egyszerre akar megváltoztatni, akkor nálad a felelősség, hogy jelezd: a kevesebb sokszor több!

66 nap egy új szokás kialakítására? Read More »

E=m×c2

Avagy igaz-e az energiamegmaradás törvénye szervezeti kereteken belül?

„…Mindenki azt a kisugárzást és energiát kapja, amit ő ad másnak, de csak azt adhatja, ami benne van. Mert mindig azt kapjuk vissza, amit önmagunk adunk.” – Csernus Imre

Ez egyre erősödő munkaerő mobilitás, a gazdaság és környezet gyorsabb és gyorsabb változása, valamint a folyamatos szervezeti átszervezések következményeként a szervezeti struktúrák mára már sokkal dinamikusabbak, azaz kevésbé merevek és kiszámíthatóak, mint az akár 10-20 évvel ezelőtt természetes volt.        
Éppen ezért a vezetés, a hatalom és befolyás már nem a hierarchikus struktúrákban érhető tetten, sokkal inkább a szervezeti hálózatokban. Itt láthatjuk meg a szervezet erejét: képes-e arra, hogy odavonzza a legjobbakat, megtartsa őket és a mindennapokban energizálja őket.

Eddig blog-bejegyzéseinkben sokat foglalkoztunk azzal, hogy miért fontos a személyes energiamenedzsmentünk, milyen tipikus energiavámpír tevékenységek ölik energiáinkat nap, mint nap, írtunk tipikus hibáinkról és bemutattunk egy több száz fős mintán felvett magyar energia gyorsdiagnózist is. Most eggyel távolabbra lépünk és azt vizsgáljuk, hogy mindennapjainkban mit jelentenek az energiát adó kapcsolatok.

Egy pillanatra azonban álljunk meg: gondold végig, nevezd meg azokat, akikkel szeretsz együtt dolgozni, akikkel egy-egy megbeszélés feltölt és akikkel úgy érzed: szárnyalhatsz. Mit ad neked egy ilyen munkakapcsolat? Mitől más velük dolgozni? Te mennyire energizálsz másokat? Te mennyire energizálsz másokat?  

          
W. Baker, R. Cross és M. Wooten Positive Organizational Network Analysis and Energizing Relationships című cikkükben egy 7 szervezetre kiterjedő szervezeti energia kutatásukról számolnak be.[1] E kutatás egyik legizgalmasabb része magának az energiát adó kapcsolatoknak a definiálása.[2] 
A kutatásban résztvevő szervezetek munkatársai egy strukturálatlan interjún vettek részt, ahol egyrészt arra kérték őket, hogy írják körül azt a jelenséget, hogy „energizáló kapcsolat”, másrészt meséljenek arról, hogyan hat rájuk egy ilyen kapcsolat. A következőkben a tipikus válaszokat olvashatjátok:

 

Jelenlét: „E kapcsolatban tényleg ott vagyok”

A kutatásban résztvevők 95%-a azt jelezte vissza, hogy egy energizáló kapcsolatban kognitív szinten sokkal inkább elkötelezettek és jelen vannak, a kapcsolatban lévő párbeszédekre pedig sokkal érzékenyebbek és figyelmesebbek.        
Majd mindenki beszámolt arról, hogy az energizáló kapcsolatnak komoly fizikai hatása is van. Hatással van a modulációra, a szemkontaktusra és a gesztusokra is. Ahogy egyik résztvevő megfogalmazta:     
„Egyszerűen csak jobban „ott” vagyok. Fizikailag jobban rápörgök, izgatott és intenzívebb vagyok, valahogy sokkal ráhangoltabbnak érzem magam a témára. Azt hiszem, hogy ez a felpörgött állapot átjön a hanghordozáson és a testbeszéden is. Mindezek valahogy együttesen megmutatják azt, ahogy érzem magam és egyszerűen megfertőznek másokat is” (részlet a cikkből)

 

Információk, innovációk: „Ezek a megbeszélések elkötelezetté tesznek az ötletekben és változásokban”

A résztvevők beszámolója szerint egy ilyen kapcsolatban az információk nagyobb figyelmet kapnak, gyorsabb és alaposabb azok feldolgozása is. Hozzátették, hogy a felmerült ötleteket nagyobb valószínűséggel jegyezték meg és kötötték össze más korábbi ötletekkel, melyekből akár újítások, innovációk is születtek. A kapcsolat minősége segítette elő az „adok-kapok” jóízű megbeszéléseket a szervezeten belül.         
„…biztos vagyok benne, hogy tényleg gyorsabban és jobban gondolkozom. Szerintem többre emlékszem és több kapcsolódást tudok behozni, ami nagyon energizáló dolog.” (részlet a cikkből)

 

Elkötelezettség: „Vállalom, csinálom, mert lelkesedem”

Minden résztvevő visszajelzése szerint ezek a kapcsolatok lelkesedést és rajongást hoztak elő belőlük, ami igen elkötelezetté tette őket a problémamegoldás folyamatában. De tegyük félre a szervezeti kérdéseket: ezek az energiát megjelenítő kapcsolatok nem csak üzleti kérdésekben, hanem karrier, vagy személyes dilemmák esetén is elkötelezettséget mutattak. Az elkötelezettség abban is megnyilvánult, hogy a megbeszélés után mindenki tudott és akart plusz energiákat beletenni a megoldásba: akár hosszabban dolgoztak, vagy késő este is visszatértek a kérdésre.

Az eredmények magukért beszélnek: az energiák táplálják a szervezet jövőjét, innen indulnak változások, ezen keresztül alakul ki az elköteleződés. E kapcsolatok segíthetik és akár hiúsíthatják meg a beilleszkedést, vagy a tudástranszfert. Érdemes vele foglalkozni. Úgy tűnik, hogy az E igenis tud változni.

[1] Kim S. Cameron, Jane E. Dutton, és Robert E. Quinn szerkesztésében megjelent: Positive Organizational Scholarship (Foundations of a New Discipline)            
[2] A kutatás úttörő a tekintetben, hogy elsőként egyesíti a pozitív pszichológiai kutatások és a szervezeti hálózatkutatás eredményeit, keresve a kapcsolódásokat és a további még kiaknázatlan területeket.

E=m×c2 Read More »

Scroll to Top