Csere-bere Fogadom – avagy hogyan tudunk egy vidám játékkal elkötelezett fogadalmakat tenni?

Szeretnék megosztani veletek egy személyes élményt – ami vezetőknek, csapatépítőknek is adhat jó ötletet az éveleji célkitűzésekhez.

Barátainkkal december 30-án – természetesen terített asztal mellett – az éveleji fogadalmakról beszélgettünk. „Én teszek, de aztán elsodorja az élet.” „Én is teszek, de tulajdonképpen mindig ugyanazt.” „Én nem is szoktam megfogadni semmit – minek?” „Az én fogadalmaim inkább vágyak: bárcsak megvalósuló dolgok, mindenféle terv nélkül.”

Mi hatan, akik az asztal körül ülünk már régóta ismerjük egymást, sok közös jó élményünk és kudarcunk is volt már. Talán emiatt elkezdett bennünk körvonalazódni egy terv: 2016-ban tegyünk másképp fogadalmat, mint eddig! Ne a pezsgőmámorban, hanem … és megszületett a Csere-Bere Fogadom játékunk.

  1. január 3-án ki is próbáltuk – vidám és tanulságos másfél óra volt, igazi baráti nevetésekkel, beszélgetésekkel.

A játék célja, hogy egymást segítve, egymás céljait megismerve és új ötleteket adva tegyünk fogadalmakat. Lépései “tréning gyakorlatos” részletességgel leírva:

Előfeltétel: Találkozzatok egy nektek kellemes helyen. Legyen a csapathoz illó ellátás, valamint tollak/ceruzák és papír. Mi hatan voltunk, ez ideális volt.

  1. Fogalmazz meg magadnak 4 fogadalmat. Fogadalom az, ami rajtad múlik, hogy megvalósul-e. A fogadalom lehet „Új Szokás”-típus (hetente 2x sportolok) vagy „Eredmény”-típus (levizsgázok autóvezetésből). Ezeket írd le magadnak egy lapra. Ne mutassátok meg egymásnak!
  2. Utána minden egyes fogadalmadat írd le egy-egy kisebb cetlire (mindenkinek legyen 4 cetlije) olyan módon, hogy az bárkinek értelmezhető legyen (Pl. „Moziba megyek havonta Lacival” helyett „Moziba megyek havonta a társammal”).
  3. A fogadalmi cetliket hajtsátok össze és gyűjtsétek össze. Ezzel összegyűlt a ti Fogadalmi Gyűjteményetek.
  4. Egyesével húzzatok a Gyűjteményből. A kihúzott cetlire pillants rá, hogy a tiéd-e. Ha igen, akkor dobd vissza és húzz másikat.
  5. A 4. kör végére elfogynak a cetlik – mindenki előtt legyen 4 fogadalom, amit nem ő írt.
  6. Az a feladat, hogy a kihúzott fogadalmak közül válassz ki 1-et, amit felírsz a saját fogadalmaid közé. A korábban nem gondolt 5. Természetesen, ha kell, akkor adaptálhatod magadra (pl. nyelvtanulásnál a neked fontos nyelvre módosítod).
  7. Utána megosztjátok a választásotokat. Mindenki egyesével elmondja, miket húzott, abból melyiket választja 5. fogadalomnak, melyiket nem és miért. Ez egy laza, egymásra odafigyelő beszélgetés, ahol természetesen nem titok, hogy kitől származnak a kihúzott fogadalmak. Nálunk ez volt az egyik legélvezetesebb része a beszélgetésünknek.
  8. Fogadalomtétel. Felolvassuk a véglegesített fogadalomlistánkat. Örömteli volt, ahogy kiderült, hogy némely fogadalmaink összekapcsolódnak; máris tudtunk ötleteket adni egymásnak vagy konkrét segítséget felajánlani. Jó érzés!
  9. Bónusz: Mi a fogadalomlistánk egy-egy példányát letétbe helyeztük a barátunk széfjébe (volt, aki készített másolatot; volt, aki lefényképezte az eredetit). Negyedévente rá fogunk nézni, ki hol tart. Úgyhogy április elején találkozunk!

Utólag átgondolva a Csere-Bere Fogadom tényleg megnöveli az esélyét a fogadalmaink megvalósításának. Hiszen minden cél megvalósításánál igaz, hogy növeli az elkötelezettséget,

  • ha nyilvánosan vállalod a célodat
  • át tudod beszélni egy nyitott csapattal
  • támogató közeg vesz körül a kidolgozásban, akár ötleteket vagy konkrét segítséget is felajánlanak
  • kiderül, hogy “nem vagy egyedül” a kihívó céljaiddal
  • van követés
  • segítenek nem csak a sablonjaidban gondolkodni, hanem új utakat is felvázolnak
  • te döntesz a saját céljaiddal kapcsolatban

Hálás vagyok, hogy ilyen nagyszerű barátaim (nagy örömömre köztük van a nővérem, sógorom és társam is) vannak, akikkel ki lehet találni és próbálni új dolgokat. Kedves olvasó, próbáld ki te is – remek ok a barátaiddal egy kellemes találkozót összehozni! Ha a lebonyolítással bármi tapasztalatod, javaslatod van, kérlek, oszd meg velem. Kívánom mindenkinek, hogy ilyen támogató, kellemes élmény legyen számára a fogadalomtétel!

Scroll to Top