Mit tehetek, ha nem alkalmazhatom az „empowerment” -et?
Körülbelül egy hete megérkezett családunkba egy kis bohóc, Olivér, a tíz hetes „bichon havanese” személyében. Oli azonfelül, hogy családtag, céges csapatunk kabalaállataként is funkcionál. Munkatársaim nyaggattak is, tegyek fel egy posztot a facebookra, de közgazdász férfiként kevéssé akaródzik „édibédi kutyus, olyan, mint egy plüssmaci” típusú fotókat kommentálni. Kiváltképp, amikor a plüssmacitól való megkülönböztető stratégiájának alapja, hogy meleg, puha, erős szagú jelet hagy a nappali szőnyegén.
Kutyanevelés
Elmondom inkább, hogyan lettem egy teljesen lenyugodott gazdi a kezdeti idegroncsból, amivé a felettébb aranyos, ámde gyors anyagcseréjű, hiperaktív rágógép szelídítésére vonatkozó reményvesztettségem okán váltam.
Kezdetben csak a hagyományos kutyanevelési módszereket ismertem. Ezek elsősorban a negatív motiváción alapulnak, mint újságpapírral fenékre-csapás, a kutya kényszerítése a pórázzal. Persze ügyesen van kitalálva, az eb nem azt éli meg, hogy a gazdi rossz, hanem azt, hogy a gazdi mindig figyelmeztet, ha jön a rossz, mert mondja, hogy „fúj”, illetve érdekes módon, ha azt tesszük, amit a gazdi mond, elkerülhetjük a kellemetlenségeket. Az újságpapírig nem jutottam el, de már párszor rádörrentem a kiskutyára, hogy „fúj”, ha láttam, hogy bepiszkít vagy rág valamit (mindig rág valamit). Észrevettem, hogy az a kutyus, aki előző nap még mindenhová boldogan követett, egyre feszültebbé, bizonytalanabbá válik, mintha kezdene félni. Ezt nagyon rossz látni egy kiskutyán.
Kétségbeesetten keresni kezdtem hát valamilyen nevelési tanácsadó után. Sok mindent elolvastam, mígnem a kezembe került Jan Fennell könyve. Ő a „hagyományossal” szemben teljesen másképp közelít a kutyákkal való bánásmódhoz. Nem a félelemre épít, és nem használ negatív motivációt. Ehelyett egy szisztematikusan felépített és fenntartott rendszerbe helyezi a mindennapi életet a kutyával. A lényege, hogy a kutyának tudni kell, hogy mindenben a gazdája a vezér, övé a hatalom. Ennek biztosítására többféle, kutyanyelven megfogalmazott rituálét javasol, ami az állat számára láttatja, hogy a másiknak bizony mindenféle kiváltságai vannak vele szemben, legyen szó akár evésről vagy arról, ki hol alszik.
Világosan meghatározott hatáskörök vannak, a döntéseket azonban mindig a vezér hozza. Ha például csengetnek és a kutyus veszetten ugat, meg kell dicsérni, hiszen az ő dolga jelezni, hogy valaki jött. Ezután azonban vissza kell vonulnia átadni a döntést a vezérnek arról, hogy a postás vajon azért jött, hogy körbepisilje a lakásunkat és megegye az ételünket, elvegye az asszonyunkat, ezért essünk neki amíg nem késő, vagy valami másról van szó és nem esünk neki még akkor sem, ha nincs semmilyen kutyaésszel felfogható magyarázat arra, hogy voltaképpen mit is keres itt nálunk. És ami a legfontosabb: ha a vezér olyasmit szeretne, amit a kutya önmagától nem tenne, mindig jutalmat kap, ha mégis megteszi a gazdi kedvéért. A jutalom lehet falatka, simogatás vagy dicséret, de soha nem marad el.
Belekezdtem, és legnagyobb örömömre működik. Olivér éppúgy nekimegy a függönynek, a szőnyegnek, de elég csak halkan rászólnom és abbahagyja, alternatívaként persze megkapja a plüsstehenét, nem kapdos a kezem után és nem csipked, ami pedig annyira jellegzetes kiskutyás szokás, és bár néha még a szőnyegre piszkít, láthatóan nagyon igyekszik kint végezni a dolgát. Ami talán mindennél fontosabb, látom, hogy nem stresszes, boldog, és én sem vagyok stresszes, mert nem kell egy eleven, játékos, imádnivaló rakoncátlan kiskutyát a félelemkeltés eszközeivel rendszabályoznom.
Leadership párhuzamok
A történet persze az ember-kutya együttélésről szól. Mégis elgondolkodtam egy kicsit a vezérségről általában, illetve az ahhoz kapcsolódó, emberi viszonyokhoz köthető tapasztalataimról. Találtam néhány párhuzamosságot:
- Ha valaki vezér, az általában előjogokkal jár. A vezér fontosabb, előrébb való, több mindent megtehet, amit a többiek nem. Ezt természetesnek kell elfogadnunk. Az előjogok egy része pusztán a vezérség kinyilvánításához szükséges, ily módon igazságtalannak, észszerűtlennek tűnhet.
- A vezér dönt, de a döntés felelősségét is egyedül ő viseli. Ez azt jelenti, hogy az alárendeltek nyugodtak lehetnek, nem kell olyan dolgokkal megbirkózniuk, amihez sem a képességeik sem a hatalmuk nincs meg. Nincs nyomasztás, nincs ebből fakadó stressz.
- Ha a csapaton belül harcra kerül sor, az a vezérség megszerzéséért van és nem pusztán a dolgok ellen. Ha valaki csak a lázadásért lázad és nem azért, mert úgy gondolja, ő jobban el tudja látni a vezető feladatát, azt a falkaállatok egyszerűen kiközösítik.
