Blogbejegyzéseink

2014 sok szempontból az útkeresés éve volt. Úgy tűnik, hogy itthon nem enyhül a gazdasági szorítás, sok cég bezárását, leépítését, átstrukturálását, részlegek outsourcing-ját láttuk, kísérhettük végig. A megszorítások ugyanakkor magukkal hozzák a kísérletezést, az újításokat, a nem szokásos megoldások megjelenését. Szerencsére a szervezetek életében is. Mit láttunk, miről szólt nekünk 2014?

 

Tehetségeket keresünk!

Minthogy egyre több helyen kevesebb, vagy csökkenő erőforrással kell teljesíteni, roppant mód kell figyelni arra, hogy megtartsuk és inspiráljuk a legjobbakat. A tehetség programok újra definiálódnak. Azt keressük, hogy kik a legjobbak, miben a legjobbak és hogyan tudjuk egyéni tehetségüket a vállalat érdekeivel összeegyeztetni, kölcsönösen a legjobbat kihozva egymásból. Ma már nem rettenünk meg attól, ha legjobbjaink néhány évre odébb állnak, hogy más szektorban tapasztalatot szerezzenek, vagy ha egy kezdetben őrült ötlettel állnak elő. Ma már azt keressük, hogy ez hogyan tudja a mi cégünket jobbá tenni.

 

Stressz és kiégés

Napi 10-12 óra munka, folyamatos változás, növekvő célok, magas terhelés. Amikor stressz és energiamenedzsment programjainkon feltesszük a kérdést, hogy „Ki szerint fog növekedni jövő évben a feléje irányuló teljesítményelvárás?”, nem igen van olyan résztvevő, aki ne tenné fel kezét. Egyre több munkavállaló menetel a kiégés felé. Nem tudjuk, nem tanultuk meg a stressz kezelését, azt sem tudjuk eldönteni, hogy meddig vagyunk terhelhetőek. Sokan még azt is gondolják, hogy nincs választási lehetőség sem: csinálni kell. Óriási a felelősségünk fejlesztőként, HR szakértőként: beszélnünk kell a stresszről, meg kell tanítanunk a környezetünket a stresszel való megküzdésre, a személyes energiáink menedzselésére.

 

Egyre több vállalkozó, vállalkozás keres szakértőt vállalatának fejlesztésére

Jó hír, hogy egyre több olyan kis- és középvállalkozás van, akik kérik a szervezet- és működésfejlesztők támogatását. Erősödik azon vezetők száma, akik nem csak megélik, hogy a szervezet növekedésével saját szerepkörükön változtatni kell, de segítséget is kérnek. Mindehhez speciális tudás kell. A kisvállalkozások máshogy működnek, más dinamikával, más potenciállal, mint a nagy multik.

 

Y generáció

Míg itthon az Y generáció sajátosságait akarjuk megérteni, a szervezeti rendszerek alakításában igényeiket szeretnénk valamiképpen megjeleníteni, addig a nemzetközi irodalom már a Z generációval foglalkozik. Igen, azokkal, akik a 90-es évek legvégén, a 2000-es évek legelején születtek. Ők azok, akik itthon még friss gimnazisták. Akik projektszerű, gyakornoki munkával várhatóan hamarosan felpezsdítik a munka világát és könyörtelenül megkérdőjelezik a megszokott munkavégzést.

Úgy tűnik, hogy a fenti szervezetfejlesztési fókuszok 2015-ben is megmaradnak. Ez pedig azt is jelenti, hogy idén, 2015-ben érdemes tovább folytatni az új utak keresését és a kreativitásunknak se szabjunk határt. Kísérletezzünk bátran!